Seress Zoltán a Bárkáról: "Februárban eldől a sorsunk"

Seress Zoltán, a Bárka Színház igazgatója a keddi társulati ülésen bejelentette, hogy nehézségekbe ütközik a januári bérek és honoráriumok utalása. A direktor ugyanakkor úgy véli, február 24-ig ki kell derülnie, hogy mi történik az intézménnyel - értesült a Nol.hu


"A jövő évadot már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem részeként kezdheti a Bárka" - számolt be Seress Zoltán múlt év márciusában. Akkor, a 2013-as költségvetésről elmondta: a KIM-mel 120 millió forintos éves támogatásban egyeztek meg, az állami támogatás pedig 108 millió forintot tesz ki. "A 2014-es évre még egy kis korrekcióra lesz szükség" - tette hozzá. A Színház.hu információi szerint azonban 'korrekcióra' egyelőre nem került sor, így bizonytalanná vált, hogy a teátrum tudja-e finanszírozni az évad második felét.

 

A Nol.hu beszámolója szerint egyelőre annak sincs biztos időpontja, hogy mikor rendeződik a színház helyzete, várnak a KIM államtitkárára, akivel tárgyalhatna a direktor.

 

barkas
A Bárka Színház jelentős adójárulék- és a szállítói tartozással bír, és művészeti munkatársainak is tartozik, Seress Zoltán azonban a lapnak nem tudott még arról beszámolni, miből tudnák törleszteni a felgyülemlett adósságot. Ugyanis tavaly óta utófinanszírozásban kapták meg a támogatást, és a beígért 120 millió forintból 70 milliót utalt 2013-ban a minisztérium.

Seress a társulati ülésen azt is bejelentette, hogy nehézségekbe ütközik a januári bérek és honoráriumok utalása. Azt mondja: van pénz a színház számláján, de a törvényesség betartása és a különböző követelések akadályozzák a bérek, honoráriumok kifizetését. Seress szerint február 24-ig ki kell derülnie, hogy mi lesz a Bárka sorsa. Többek között azért, mert az előadó-művészeti törvény megszabja: március végéig le kell zárni a szerződtetési tárgyalásokat. Egyelőre senkinek semmit nem tud ígérni a direktor.

 

A Nol írását itt olvashatják.

 

 

süti beállítások módosítása