Újra látható a Mohácsi-osztály Cseh Tamás-estje

A Belvárosi Színházban rendhagyó produkcióra kerül sor március 31-én.                                                                       

Cseh Tamás generációk számára meghatározó dalaiból készített vizsgaelőadást Mohácsi János 2012-ben végzett osztálya. A 'Füst a szemében' azóta bejárta az országot, sőt Amerikába is meghívást kapott. Lovas Rozi és Lábodi Ádám annak kapcsán mesélt, hogy az utazásról készült film és az est márciustól az Orlai Produkciós Iroda forgalmazásában lesz látható.

 

"Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk. Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk?"

 

fust
Lovas Rozi: Nagyon jól éreztük magunkat együtt az osztályban, és anno sokat beszéltünk arról, hogy valamelyik vizsgánkat tovább kellene játszani. Eleinte azt terveztük, hogy a diplomamunkánkat elevenítjük fel, a Vízkereszt, avagy elmentek ti a jó... című darabot, amit Mohával csináltunk. Szerettük volna felújítani, hiszen még mindig vágyunk arra, hogy egymással dolgozzunk. Viszont a Cseh Tamás-est az egyik legsikeresebb vállalásunk volt. Amikor Amerikában koncerteztünk, Tiszeker Dániel és csapata végigforgatta az utat, a fellépéseket, így készült belőle egy izgalmas film is, amit most meg szeretnénk megmutatni minél több embernek. Ez adta az ötletet, hogy utána zenéljünk élőben is. Orlai Tibor pedig arra gondolt, hogy Csákányi Eszter és Kulka János is beszállhatnának a produkcióba.


Lábodi Ádám: A film közel 50 perc, a koncert pedig egy órás lesz. Azokat a dalokat fogjuk élőben előadni, amelyek a filmből kimaradtak. Összesen huszonöt vagy huszonhat számot hallgathatnak majd meg tőlünk a nézők. Még ki kell találnunk, hogy állja meg a helyét a koncert. Lehet, hogy külön-külön kevés lenne a két dolog, lehet, hogy az ember egy ötvenperces filmért nem megy el a Belvárosi Színházba, ahogy egy egyórás koncertért sem. De a kettő együtt már jól kiegészítheti egymást, főleg annak tükrében, hogy a régi filmmúzeum épülete a Belvárosi Színház, ahol régen divat volt, hogy egyszerre vetítenek filmet és adnak koncertet. A párosítás egyébként Tiszeker Daninak jutott eszébe, és Orlai Tibor szerencsére ismer és szeret minket annyira, hogy ezt vállalja. Meglátjuk mekkora lesz az érdeklődés irántunk, hátha lesz jövője a kezdeményezésnek.

 

rozi

 

Mi a Füst a szemében története?


Lovas Rozi: Zenés vizsgának készült, de később sok helyen megfordultunk vele, mert elkezdték hívni. Azt hiszem, mindenhol szerették. Jó, hogy újra fogjuk játszani...


Lábodi Ádám: Korábban havi rendszerességgel ment a Merlin Színházban, ahol több vizsgát is bemutattunk. Akkor sokan kíváncsiak voltak rá. De mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a Belvárosi Színház magas színvonalat képvisel, hogy olyan művészek lépnek ott fel, akiket nehéz überelni. A mi osztályunk most kezdte a pályát, ha a nevünket meghallja egy néző, akkor nem biztos, hogy rögtön fölkapja a fejét. Tehát nem tudjuk, mennyi embert teszünk majd kíváncsivá. Azt reméljük, hogy ha másért nem, akkor Cseh Tamásért eljönnek a nézők, azt hiszem, őt nem nagyon kell reklámozni. Nagy örömünkre a koncerthez adja a nevét Csákányi Eszter és Kulka János is, akik hamar igent mondtak a felkérésre.

 

fust2

 

Mikor kezdődnek a próbák?


Lábodi Ádám: Nagyon szerettük volna, ha ez az est már januárban meg tud történni, de az osztálytársak és a Belvárosi Színház is annyira leterhelt, hogy csak március végére, 31-ére sikerült időpontot egyeztetni. Ennek az az előnye, hogy maradt időnk arra, hogy a produkcióval foglalkozzunk.


Mennyit fogtok alakítani rajta?


Lovas Rozi: Ahogy magunkat ismerem, biztos kitalálunk valamit, biztos felfrissítjük a dolgot. Nem az a cél, hogy mindent pontosan ugyanúgy csináljunk, mint régen. A bemutató óta eltelt egy csomó idő, és ha újra meghalljuk a zenéket, az új ötletek maguktól fognak jönni. Változik a dalok sorrendje is. Egy olyan estet szeretnénk összeállítani, ami most érvényes, érdekes számunkra.


Lábodi Ádám: Már akkor, amikor bemutattuk az estet, egy összeszokott csapat voltunk, aki jól zenélt. Azóta az osztályból nagyon sokan foglalkozunk aktívan zenével, tehát az elmúlt három évben mindannyian fejlődtünk. Van egy saját zenekarunk, amivel szoktunk koncertezni, és a próbák is jobban összecsiszoltak minket.

 

adam


Mindketten dolgoztatok már az Orlai Produkciós Iroda előadásaiban, lassan kezdenek megismerni benneteket a Belvárosi Színház nézői...


Lovas Rozi: Igen, de még sokfelé játszunk. Sokat köszönhetünk Csáki Juditnak is, aki a tanszékvezetőnk volt. Nagyon nyomatott minket, rengeteg fellépést szervezett nekünk Budapesten, vendégeket hívott, köztük színházigazgatókat, így sokaknak nem kellett lejönniük Kaposvárra ahhoz, hogy lássanak minket. Orlai Tibor is egy olyan figurája a színházi életnek, aki iszonyatosan sok munkát öl abba, hogy a minőséget képviselje, és olyan színészeket, rendezőket hív össze, akik örömmel tudják ezt szolgálni. Egyébként pedig nagyon ért ahhoz, hogy a közönségnek hogyan lehet eladni darabokat.


Min dolgoztok most?


Lovas Rozi: Éppen Miskolcon a Sirályt próbálom, Rusznyák Gábor rendezésében, aztán februárban a Magyar Színházban lesz a Rómeó és Júlia, abban Júliát fogom játszani. A következő pedig Tiborral lesz májusban.

 


Lábodi Ádám: A HOPPart Társulattal próbálok a Trafóban, Kárpáti Péter új darabját a saját rendezésében, ez a Hungari című előadás lesz, utána pedig a székesfehérvári színházban Hargitai Ivánnal A Mester és Margaritát fogom csinálni.

 

Forrás: Orlai Produkció

Usz.: Színház.hu

 

süti beállítások módosítása