Blaskó Balázs: "Legyőztük a nehézségeket"

2011 február elsején vette át az egri színház igazgatását Blaskó Balázs. Az igazgató a heol.hu-nak összegezte a vezetés eddigi eredményeit. Lapszemle.

 

A heol.hu cikkéből:

 

Blaskó Balázs elmondta: mikor 2011-ben átvette a színház vezetését, az komoly anyagi gondokkal küzdött, de mára sikerült stabilizálni a helyzetet. "Újra kellett építeni a társulatot, beleértve a tánctagozatot, s meggyőzni a munkatársakat, hogy szálljanak fel egy vergődő hajóra (...) Leküzdöttük a nehézségeket, három és fél évad elteltével mára egy ütőképes gárdával rendelkezünk, s míg 2011-ben 6 ezer körüli bérletes nézőnk volt, mára ez a szám 12 ezer fölé emelkedett. Ez azt is jelenti, hogy a színházlátogatások száma az évadban mintegy 70 ezer" - összegezte az elmúlt 3 év eredményeit az igazgató.

 

BB


Blaskó Balázs a színház műsorpolitikájáról is beszélt. "Az igazgatóként itt töltött első évadom azt a színházteremtő szándékot képviselte, amelyet a megyei önkormányzathoz beadott nyertes pályázatomban megfogalmaztam. A következő szezonban a minőségi szórakoztatásra helyeztük a hangsúlyt, eleget téve azoknak a visszajelzéseknek, amelyeket nézőink estéről estére megfogalmaztak, s látogatóink száma erőteljesen emelkedni kezdett. Új fenntartónkkal, az egri önkormányzattal is harmonikus a kapcsolatunk (...) Kezdettől fogva zsúfolt házakkal játsszuk a Hippolyt, a lakájt, a Hajmeresztőt, A Padlást, vagy a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt is, melyben megnyilvánul az a törekvés, hogy a felmerülő problémák felvetésével párhuzamosan megoldást is kínáljunk, pozitív irányba terelve a negatív tendenciákat. Fontos, hogy az előadás emellett olyan minőségi élményt adjon, amelyet a néző hazavihet" - fogalmazott az igazgató.

A következő évadról Blaskó Balázs elmondta: a tervekben szerepel ismert kortárs dráma, revü-operett, táncszínházi előadás és musical is. "Nem feledkezünk meg arról sem, hogy Chaplin-emlékév áll előttünk, valamint klasszikus Shakespeare-darabbal is készülünk. A gyermekeknek továbbra is a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen kínálunk produkciót. A stúdiószínpadon egyebek között kortárs ősbemutató és monodráma szerepel majd. S remélem, április közepe táján újra meg tudjuk hirdetni a bérleteket, hogy ismét olyan nézői csúcsokat közelíthessünk meg, mint a most futó évadban" - mondta Blaskó Balázs.

 

A teljes cikk itt olvasható.

 

süti beállítások módosítása