"Színpadi hitelük van" - Molnár-egyfelvonásosok Kaposváron

Molnár Ferenc 'Egy, kettő, három' illetve 'Az ibolya' című két egyfelvonásos komédiáját mutatta be február 7-én a Csiky Gergely Színház, Rátóti Zoltán rendezésében.

A kaposvári színház ajánlója:

Hol vannak már azok a békebeli szép idők, mikor a primadonnák revolverrel fenyegetőztek, a kóristalányok a Városligetből be akartak kerülni a kőszínházba, a direktornék meg öszvegyöttek a kóristalányokkal (amit jobb inkább nem részletezni…), mikor a kis ibolyákat a szerzők protezsálták be a karba. Hol vannak már az amerikai milliomosnők, akik taxisofőrökbe szerettek bele, és „kigyógyították őket” a munkáspárti forradalmi eszmékből, de legalábbis rávették őket, hogy ne legyenek antikapitalisták.

A titkos házasságot azonban a szülőknek is be kell adni valahogy… Méghozzá gyorsan, amíg hármat számolok. Egy, kettő, három, voilá! Csak meg kell olajozni a gépezetet, és Molnár Ferenc tökéletesre csiszolt, pergő jelenetei működésbe lépnek. A gépezet elején bemegy a színházigazgató, a bankigazgató, a kis kóristalány, a gazdag milliomos lánya, a taxisofőr és az írnok, és a gépezet végén kijönnek a magyar vígjáték-irodalom legmulatságosabb, legfrappánsabb egyfelvonásosai: melegszívűek, igazán nagy emberismeretről tesznek tanúbizonyságot, bölcsek… és csalafinták, de épp csak annyira, mint bármelyik csábításra kész hölgyszemély. Könnyedek, sziporkázón szellemesek és majdhogynem varázsolni is tudnak.

Hogy ezeknek az időknek a figurái, helyzetei elevenek és felpezsdítenek még ma is? Tessék, csak tessék, kérem: Molnár Ferencnek, ennek a zseniális dramaturgiai érzékkel rendelkező írónak, a tökéletesen megkomponált jelenetek mesterének két furfangos egyfelvonásosát láthatják egy este Rátóti Zoltán rendezésében.

Fotók: Memlaur Imre

Alkotók az előadásról:

Rátóti Zoltán rendező:
"Molnár Ferencnek szinte minden színház repertoárjában helye lenne, vagy van is, hiszen egyrészt már klasszikus szerzőnek számít, a nézők szemében is olyan színpadi hitele van, mint kevés másik drámaírónak, és művészi szempontból is fontos, hogy időről-időre műsorra kerüljön egy-egy darabja, hiszen – és ez egy nagyon fontos szempont – Molnár mindig remek, sőt parádés játéklehetőséget ad a színészeknek. És nem csak a főszereplőknek, hanem a felvillanó karaktereknek is. (...)

Ruszt például mindent le tudott fordítani ritmusra és zenére. A színész akkor tudott jól működni a kezében, ha ezeket a technikai támpontokat ki tudta használni. Ezeken keresztül jó esetben meg tudott szólalni a lélek. Megtöltődött a forma. A lélek rugóit nem lehet kigyakorolni, a technikát, a ritmust igen. De a kettő nem különválasztható, és egymás nélkül nem is működnek. Molnárnál sem lehet arra leegyszerűsíteni a dolgokat, hogy virtuóz a ritmus, és pontos a tempó, hogy mindenki szerepeket játszik, maszkokat hord a másik előtt. Ez elég általános megoldás lenne így. Igen, meg kell találnunk, bele kell találnunk a ritmusba. De azt is meg kell kapargatnunk, hogy ki milyen maszkot visel, miért azt választotta, és mit fed el vele. Megpróbálunk rést nyitni a maszkokon, belesni rajta, és felfedezni a lelket egy-egy pillanatra." 


Spindler Béla a Színházigazgatót játssza:
"Színházat játszani színházban csakis akkor hálás feladat, ha meg tudjuk csinálni, hogy a néző számára érdekesen játsszunk a színházról. Latinovits Zoltán a szerelem szerelmének nevezte a színházat, ami tökéletesen igaz, és ha erről mesélünk a közönségnek, és azt jól csináljuk, akkor az nagyon szép pillanatokat adhat. Nem a működés mechanizmusának leleplezéséről van itt szó. Gyakorlatilag egy casting-helyzetet látunk, de nem nézünk ki a folyosóra, nem látjuk, mi történik a jelentkezők között. Csak azokat a játszmákat látjuk, amik a felvételin játszódnak a színházigazgató- színésznők között… Fontos megjegyeznünk, hogy itt egy öregedő férfiról van szó. Hatvan évesen megváltozik az embernek a szerelemhez való viszonya. Az az érzés, ami itt most fellángol, felnagyítja és közel hozza hozzá az elmúlás gondolatát. Minden kornak megvan a maga szépsége, de hatvan fölött az ember már elkezdi elrendezni a dolgait Istennel, élettel, halállal. Nem lehet tudni, meddig él. De jön egy lány, felforgat mindent, és újra kiderül, hogy nem az ész törvényei irányítják a világot..."

Stefanovics Angéla (Ilonka):
"Ibolya, azaz Ilonka úgynevezett naiv szereplő. Extrovertált kis lány. Világba kiáltja az örömét és bánatát. Hatalmas érzelmi amplitúdókkal létezik. Árva volt, igazi túlélő. Nagy játékos, az életben szerzett tapasztalatait ösztönösen jól kamatoztatja. Ha a színpadon nem is, de az életben igazi színésznő… Ilonka kicsit extrovertált lénye nem áll távol tőlem. Kicsi vagyok, fürge vagyok, ha olyan a kedvem, társaságban sziporkázok… Fantasztikus az a nyelv is, amit Molnár megteremt. 'Én egy kis illatos, mezei ibolyának látszom. De ha erkölcsileg megszagolsz, rágyössz, hogy igazgyöngy vagyok.' Ez az egyik kedvenc mondatom - a sok közül."

Sarkadi Kiss János (Norrison - Egy, kettő, három):
"Bármilyen probléma merül fel, ez a férfi azonnal tudja rá a megoldást, és egy egész sor ember áll azonnal a rendelkezésére, hogy olajozott gépezetként működve végrehajtsa, amit kell: mindenki tudja a maga feladatát, és teszi a dolgát. Akármilyen lehetetlennek tűnő feladatot teljesíteni tudnak. Mondhatnánk, hogy ez a férfi sosem esik kétségbe, de ez az egész darab egy nagy kétségbeesésről, és a kétségbeejtő helyzet zseniális megoldásáról szól. Kétségbeesett mondjuk inkább én voltam, mikor az olvasópróbán megláttam a szövegem mennyiségét… Ami nagyon izgalmas, hogy reális időben játsszuk a cselekményt. Tehát a darab szerint háromnegyed háromtól negyed ötig tart a történet, és egy szereplő tíz percenként bemondja, hogy hol tartunk. Pörögnek az események. Az előadás, ha ügyesen csináljuk, tényleg ennyi idő alatt fog lejátszódni: másfél óra alatt megalkotunk egy új embert!"

Érsek-Obádovisc Mercédesz (Lydia - Egy, kettő, három):
A lány ahhoz szokott, hogy ebben a világban bármilyen problémát egy csettintéssel megoldanak. Odaáll hát Norrison elé, elmond mindent, és várja, hogy az megoldja a megoldhatatlant. Sőt, a felelősséget is áthárítja, mondván, 'miért nem vigyáztatok rám'. És igaza lesz: végülis ahol pénz van és kapcsolatrendszer van, minden eladó és minden megvehető… Először játszom Molnár-darabban. Nem mellékesek a belső, lelki folyamatok, de a legfontosabb a ritmus megtalálása. Ha egy-egy megszólalást elsietek vagy lekések, minden borul. Nem hivatkozhatok arra, hogy 'belül' mikor születik meg az érzés, a gondolat, én a Molnár által tökéletesen felépített mechanizmus része vagyok, azt kell szolgálnom, hogy a poénok üljenek, hogy a 'molnári' gépezet működjön.