Tantermi színházi projekttel is várja a középiskolásokat a Trafó

Ismét várja középiskolás csoportok jelentkezését a Trafó kortárs művészeti beavató programja a 2013/14-es tanév/évad tavaszi félévére.

 

A Trafó felhívása:

A Trafó beavató programja, immár Gondolat Generátor néven, félévről félévre megújul, hogy olyan korszerű és előremutató oktatási program-csomagot kínálhassunk az érdeklődőknek, amely hatékonyan képes és párbeszédet generálni a tizenéves korosztály és a kortárs kultúra között. Közös gondolkodásra invitálják a diákokat az előadások által felvetett kérdésekről és a műalkotások nyelvéről.


A programban résztvevő középiskolások az idei félév alatt is megismerkedhetnek majd a tánc, a színház és a képzőművészet (valamint mindezek határait feszegető műfajok) kortárs művészeti megnyilvánulásaival, stratégiákat sajátíthatnak el érzéseik és gondolataik pontosabb, kifejezőbb megfogalmazásához.


A 2013-14-es tanév/évad tavaszi félévében négy, pályázati úton kiválasztott diákcsoporttal dolgoznak együtt 4+1 állomáson át. Az osztályok négy különböző műfajú előadáson és a hozzájuk kapcsolódó foglalkozásokon vehetnek részt. Az ötödik, záró foglalkozás során a diákok saját alkotásaikkal reagálhatnak a programsorozatra. A megszületett műveket pedig közszemlére állítják a Trafóban.

 

 

A programban szereplő produkciók a 2013/14-es tanév második félévében:

 

1. SZÍNHÁZ – Március 4-5.
Dollár Papa Gyermekei: Szerelem (Henrik Ibsen: Kis Eyolf című műve alapján)

 

2. TÁNC – Április 14-15.
Tünet Együttes: Közhely (élet-disco)

 

3. KOMPLEX SZÍNHÁZI NEVELÉSI ELŐADÁS – Május
Insite Drama – Trafó: Kispad

 

4. KÉPZŐMŰVÉSZET
Color me closely – Navid Nuur Kiállítása

A program harmadik előadása igazi premier lesz, a szó minden értelmében. Nem csupán azért, mert a Trafó számára készül az előadás, hanem mert létrejön az első tantermi színházi projekt a Trafó életében.

A Trafó Gondolat Generátor kortárs művészeti beavató programjának szakmai vezetője Sebők Borbála dramaturg, állandó munkatársa Bethlenfalvy Ádám drámapedagógus.


A pályázati felhívás innen, a pályázati adatlap pedig innen tölthető le.


A pályázat leadási határideje: 2014. február 14. (éjfél)

 

süti beállítások módosítása