Két magyar táncelőadás az Aerowaves svédországi fesztiválján

A Hodworks Társulat Pirkad és a Dányi-Molnár-Vadas alkotótrió által készített Nyúzzatok meg! című kortástánc előadás is szerepel az Aerowaves Spring Forward fesztivál idei programjában. A svédországi Umeå-ban április 24-27. között megrendezendő fesztiválra 419 jelentkező közül választották ki a 24 fellépő társulatot.

A nagymúltú európai kortárstánc hálózat, az Aerowaves szakmai zsűrije a minden év októberében, Ljubljanában megrendezésre kerülő éves találkozóján, több száz jelentkező közül választja ki azt a 20-25 kiemelt előadást, amelyeket az elmúlt évad legjobb, fiatal alkotók által készített kortárstánc produkcióinak ítélnek. A kiválasztott előadásokat meghívják a Spring Forward Fesztiválra, melynek minden évben más-más európai város ad otthont.

 

Az idei találkozót április 24-27. között tartják a svédországi Umeå-ban; a négynapos rendezvényen 20 országból 24 meghívott társulat lép fel.

 

Hodworks foto KNI 1

Pirkad (fotó: Kővágó Nagy Imre)


A meghívottak között szerepel a Hodworks Társulat 2013 májusában bemutatott Pirkad című előadása is. Hód Adrienn legfrissebb produkciójában a meztelen test és annak "tabuvá tett anatomikus-mechanikus gép mivolta, állat-minősége” játssza a főszerepet Garai Júlia, Cuhorka Emese, Molnár Csaba és Marcio Canabarro tolmácsolásában..

 

A Pirkad legközelebb február 18-19-én látható a Trafó színpadán, Marcio Canabarro sérülése miatt ezen a két előadáson Bakó Tamás táncol.

 

Nyúzó 2 Szelepcsényi Ferenc

Fotó: Szelepcsényi Ferenc


A fesztiválon fellépő másik magyar társulat előadása, a Nyúzzatok meg! három fiatal kortárstánccal foglalkozó művész (Dányi Viktória, Vadas Tamara, Molnár Csaba) és két zenész (Porteleki Áron és Czitrom Ádám) közös munkájából született meg. Öten mesélnek kapcsolataikról, szerelmeikről, viszonyaikról, majd "leképezik, lecsupaszítják, lenyúzzák és elemeire bontják őket, hogy közelebb kerülhessenek hozzájuk".


A produkció táncos alkotói először a Bloom! társulat 2012-es darabjában (Közel a vég) dolgoztak együtt, a Nyúzzatok meg! című előadásban azonban a társulattól függetlenül, önálló alkotókként fogalmazzák meg és állítják színpadra gondolataikat. A folyamathoz csatlakozó két fiatal zenész nemcsak kísérletező zenéjével vesz részt a kreatív együttműködésükben. Az előadást 2013 áprilisában mutatták be a Trafóban.

Forrás: Trafó

 

süti beállítások módosítása