3 mese, 1 füzérben, sokféle bábtechnikával - Ládafia Zalaegerszen

Bodnár Zoltán, a Kolibri Színház színészének magyar népmesék nyomán írt darabját különböző bábtechnikák felvonultatásával mutatja be Bal József rendezésében a Griff Bábszínház, február 21-én.


A Ládafia három kicsi mesét fűz össze egész, kerek történetté. Valamennyi mesét más-más technikával állítják színpadra. Az ujjbábokhoz egy harangszoknya adja a játékteret, de a nézők láthatnak klasszikus árnyjátékot is. A harmadik mesében egy nagykabátot jelenítenek meg, amely folyamatosan változtatja a funkcióját, így számtalan lehetőséget rejt magában; ha például hárman vannak alatta, akkor egy hegységet, vagy az Óperenciás tengert jelképezi - mondta el a rendező a Griff Bábszínház szerdai sajtótájékoztatóján.

 

griff

 

A kerettörténet szerint három testvér világkörüli útra indul. Vándorlásuk során faládára bukkannak, amely játékra készteteti őket. A gyermek kezében mesévé válnak általuk kincseknek vélt tárgyak, és kedvenc történeteikkel még a mindig síró hercegkisasszonyt is megnevettetik - ismertette Bal József.


Az első történet egy nyulacskáról szól, aki a harangját szeretné visszakapni, a második a Szárnyas-királyfi szerelmének legendáját idézi fel, a harmadik pedig a háromfejű sárkány legyőzésének hiteles krónikája.


A zalaegerszegi előadáson a nadrágszerepeket (Bodnár Zoltán a bábjátékot eredetileg fiúszereplőkre írta) - Balázs Nóra, Benkő Zsuzsanna és Medgyesi Anna játssza.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása