Kamaszkori történetek a Centrálból - Pokorny Lia és Scherer Péter mesélt

A Centrál Színház Mark Haddon - Simon Stephens: A kutya különös esete az éjszakában című darabjának bemutatójára készül. A próbák alatt a színészekre is hatott a felnőtté válás történet, így aztán a szünetekben rendre előkerültek a személyes emlékek. Scherer Péter  és Pokorny Lia meséltek legutóbb.

A darabról: 

A történetben a 15 éves Christopher egy brutális bűnügyben kezd el nyomozni, de nem csak a tettest leleplezi le, hanem a családjának, szőnyeg alá söpört, soha ki nem beszélt titkait is. A történetet bonyolítja, hogy Christopher matek zseni, antiszociális, és saját magára szabott, bezárt világában érzi jól magát, de a kamasz kor mégis kiköveteli azt, ami az övé. A srác egyszer csak kénytelen elvállalnia a döntéseit, megérezni a saját felelősségét, egyszóval kénytelen felnőni. 

Scherer Péter  és Pokorny Lia története:

Lia bevallja

 A legnagyobb kamaszkori lázadásom történetét most fogják megtudni a szüleim, ha ezt  elolvassák. Sosem meséltem el nekik. Már nem is tudom miért. Sokáig titkoltam, aztán továbbszaladt már ezen az élet.  Így alakult.

A Dunakanyarban laktunk, Dömösön. Többnyire nagyon megfeleltem a szüleimnek, nem is mertem ellentmondani nekik. Tizenhét éves koromban édesapám még annyira szigorúan fogott, hogy ha az utcánkban, a három házzal odébb lakó barátnőméknél héttől  éjfélig tartó házibuli  volt, nekem nyolcra otthon kellett mennem.  Nem volt mese.

A barátaim nagyon nehezen viselték ezt, szerintem még nehezebben mint én.

Történt pedig, hogy egy énekkari táborba készültünk, amiről a szüleim tudtak, el is engedtek, csakhogy a barátaim az indulás előtti héten feladtak a szüleimnek egy táviratot, amiben az állt, hogy a tábor egy nappal hamarabb kezdődik.  Ez hihető volt, végül is van ilyen.

Szépen összecsomagoltam, elbúcsúztam a szüleimtől akik felraktak Dömösön a buszra, integettünk egymásnak, és a barátaim vártak rám a következő faluban Pilismaróton. Boldogan leszálltam, egyből lementünk az öbölbe, ami egyrészt gyönyörű volt és imádtuk, másrészt ott azonnal beindult egy óriási buli. zene, tánc, tábortűz, kecskehús sütés! Hajnalig tartott és csodálatos volt.  Azt éreztem, hogy ilyen az, amikor az ember tökéletesen szabad és fiatal. Erre vártam évek óta. Gitár, tábortűz, röhögés, éneklés,  felkelő nap.  Nem csak a háza, de valójában is, a Duna fölött.

Arra is emlékszem, hogy bicikli volt velem, ez csak azért fontos, mert így a buli után, hajnalban elkerekeztem szépen az énekkari táborba, anélkül, hogy egyetlen pillanatot is aludtam volna.  A tábor Tatán volt. Ma sem értem, hogy voltam képes erre a teljesítményre, de végül is  életem első, szabadságban töltött éjszakám után voltam. Nem ismertem lehetetlen.

Scherer Péter és a kolesz-bulik-hatalma

Egy nagy lázadásom volt, de az hosszan elhúzódó. A helyzet nagyjából úyg írható le, hogy a bátyám aki négy évvel idősebb nálam, Ajkán járt gimnáziumba, a fateromnak – aki mérnök volt -  meg mindannyiunknál több esze volt. A bátyámat állandóan korrepetálta matekból, fizikából de az volt a durva, hogy az egyetemen is. Gondold el, hogy az apám 30 évvel az egyetem után, simán le tudott volna vizsgázni mechanikából, minden tanulás nélkül. Pokoli!

Amikor hazamentem a suliból mindig azt láttam,, hogy a tesóm magol, a fater meg tölti a fejébe az anyagot. Azt hiszem ezért találtam ki, hogy olyan tagozatos gimnáziumba akarok menni, ami nincsen Ajkán. Először rábólintottak, kitalálták, hogy menjek Veszprémbe matek szakra, és lakjak a nagymamámnál. Akkor kitaláltam a fizika szakot, mert az nem volt a környéken, ez bejött és így  kerültem 14 évesen tökegyedül Szombathelyre, ráadásul kollégiumba.

Nagyon elszánt voltam, de anyám azt meséli mégis sírtam amikor ott hagytak egyedül a koleszban. Arra emlékszem, hogy állok az ablakban, nézek utánuk, és a könnyeimet látom a távolodó alakjuk helyett.

A kollégiumban 22 ágyas hálóteremben laktunk, vaságyon aludtunk. Napos ügyelet volt, mi takarítottunk, kötelezően reggeli tornáztunk hajnali 6-kor, és a negyedikesek ott szivattak minket, ahol tudtak. Pontosítok: fenyítettek. A kollégiumi avatáson gumipapuccsal vertek a seggünkre, és bagarollal kellett fényesre kennünk a lábszárunkat. Arról most ne beszéljünk, hogy egyszer aztán mi is lettünk negyedikesek, jó?

Összességében nem bánom, hogy így történt. Megedződtem. Az életképességemet megerősítette, és akármennyire is szar volt, mégis csak szabad voltam. A saját időmet én oszthattam be, és megtanulhattam, hogyan kelle mindenféle szituációból megtalálni a kiskapus kijáratokat.  Ha nem engedtek el este bulizni, lámpaoltás után felöltöztettem a seprűt, bedugtam az ágyba, betakargattam, jó éjszakát kívántam neki, aztán lemásztam az ereszcsatornán és éjfélig buliztam.

Persze a szüleim nem tudtak semmit, utólag mesélgettem nekik. Viszonylag jól tanultam, és havonta egyszer, amikor hazaengedtek, mindenki örült nekem. Igaz, harmadik félévben hármast adott fizikából a z a szemét tanár, ami nagy baj volt, hiszen a Műszaki Egyetemre akartam menni. Még mindig van  bennem indulat vele kapcsolatban, pedig már régen nem is él, szegény. A fater annyira kiakadt a hármastól, hogy nem írta alá azt a papírt, amivel korengedménnyel jogsit kaphattam volna. Persze pénzt sem adott. Tudtam, hogy negyedikben, a felvételi évében, erre nem lesz időm, összeszedtem hát a koleszban összebizniszelt pénzemet, odakanyarítottam a papírra a fater aláírását, és lett jogsim a harmadik év végére. Nagyon nem mellesleg kijavítottam a fizika hármasomat. Mondjuk az tény, hogy be voltam szarva, de amikor kiderült, nem lett belőle botrány.  

Azt hiszem van olyan gyerek, akinek ez jót tesz, de jobban belegondolva, fel sem merült, hogy a 14 éves gyerekemet koleszba engedjem. Igaz, nem is akart menni.  

Jó, jó, a koleszos bizniszeléseimet is elmesélem majd. Legközelebb, vagy egy kicsit távolabb. Vannak sötét foltok a múltamban.