Molnár Piroska: "Az egész szakma egy nagy társulat"

Molnár Piroska társulatváltásról, fiatal színészekről és díjakról is mesélt a Marie Claire magazinnak. Lapszemle.

 

A Marie Claire cikkéből:


"Háztartási munkát nem szívesen csinálok olyan napokon, amikor előadásom van. Egy könnyebb szinkront viszont még elvállalok, most is egy sorozat szinkronizálásáról érkeztem. Ha a Macskajátékot játszom az Örkényben, vagy a Rózsavölgyi Szalonban a Tisztelt hazudozót, akkor arra szánom a napot. Ezekre fizikailag is készülni kell, rengeteg a szöveg, ilyenkor nem vállalok el más munkát" - árulta el a művésznő a Marie Claire-nek.


Molnár Piroska az évad eleje óta a Thália Színház tagja, ezzel kapcsolatban elmondta, nem ez volt az első társulatváltása a pályája során, hiszen hosszú évekig a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja volt, majd tíz évig a Nemzeti Színházé.

 

"A váltás érzése nem ismeretlen számomra, de olyan kicsi a magyar színésztársadalom, talán nem is lehet így leegyszerűsíteni, hogy az egyik társulatból ki, a másikba be. A koromnál fogva mindenkit ismerek, van, hogy tanítványaim is állnak velem egy színpadon. Ha úgy vesszük, az egész magyar színházi szakma egy nagy társulat. Az ember maximum egyik sarkából a másikba kerül" - fogalmazott a színésznő.

 

 Molnar Piroska

 Fotó: Kiss Teodóra, vaol.hu

 

Elárulta, ha van egy szabad estéje, és nem túl fáradt, akkor mindig színházba megy. "Szeretem a saját szememmel látni az új bemutatókat. Szeretem a szakmámat, és szeretem a színházat. Így szívesen nézek meg majdnem mindent" - tette hozzá.

 

A Kaposváron általa alapított Nagymama-díjról - amelyet a város legtehetségesebb férfi és női színésze kap meg - Molnár Piroska így szólt: "Szerencsés vagyok, a Nemzet Színészeként anyagilag is támogatnak. Úgy tartom tisztességesnek, hogy ebből valamit visszaadjak. Erre természetesen a fiatal színészek vannak rászorulva."


"Az ember felállít magának egy mércét, és azt megpróbálja teljesíteni. Ha ezt esetleg díjakkal is jutalmazzák, akkor megfordul a fejében, hogy lehet, hogy átugrotta azt a bizonyos lécet. Az igazi elismerés az, ha a kollégák vagy a rendező szeméből csillan felém, hogy jól csinálom. Az az igazi díj. Ezért is köszöntem meg a Prima Primissima díjat minden magyar színészkollégának" - mondta Molnár Piroska.

 

A színművésznő előtte álló munkáiról is beszámolt: a Tháliában február végén kezdik próbálni Bereményi Géza új darabját, az évad végén pedig Béres Attila rendezi szintén a Tháliában a Liliomot, abban Hollundernét játssza majd.

A teljes interjú a Marie Claire magazinban olvasható.

 

süti beállítások módosítása