Szőcs Géza: "A szakma nem igazán jó gazdája a szakmának"

Szőcs Géza kormánybiztost, kulturális főtanácsadót, egykori kultúráért felelős államtitkárt arról kérdezte a Nol.hu, mi a feladata miniszterelnöki főtanácsadóként, miért zárták ki a szakmát a Kossuth-díj Bizottságból, és mi a véleménye az MMA megerősödéséről. Lapszemle.

 

A nol.hu cikkéből:


"Háromféle feladatom van. Először is a távlati kulturális stratégiával kapcsolatosan mondok véleményt. Ezt különben – nem hivatalosan – évtizedek óta csinálom, eléggé sok mindent javasoltam a miniszterelnöknek, ilyen volt például a keleti nyitás ötlete, amely meg is valósult. Van olyan eset, hogy egy-egy konkrét kérdésben fordul hozzám, helyzetek, személyek megítéléséről konzultálunk, ilyen volt például a Cseh Tamás-archívum kérdése. A néhai Zumbok Ferenc kormánybiztos úrral, Hanák Gáborral és Cseh Tamás özvegyével folytatott beszélgetések alapján fogalmaztam meg az álláspontomat miniszterelnök úrnak a hagyatékkal kapcsolatban, nem állítanám, hogy én győztem meg, de talán megerősítettem az álláspontját, mert alapvetően ő is így gondolta. Nem fogadja meg minden tanácsomat, de ha mindet megfogadná, akkor lényegében én hoznám a döntéseket. Dolgom továbbá a kapcsolattartás a magyar kulturális élet fontos szereplőivel és helyszíneivel. Nem valamilyen elvont kapcsolattartásról van szó, nem úgy jelenek meg itt vagy ott – a Bábszínháztól az Operán keresztül a Fesztiválzenekarig –, mint a miniszterelnök emisszáriusa, hanem mint akit az éppen felvetődő problémák érdekelnek. Persze a jelenlétem azt is üzeni, hogy ezek a problémák előbb vagy utóbb rá fognak kerülni Orbán Viktor íróasztalára" - felelt Szőcs Géza arra a kérdésre, mivel foglalkozik tulajdonképpen a miniszterelnök főtanácsadójaként.


Szocs GezaFotó: Kállai Márton


A kormánybiztos elárulta, annak idején nem ő javasolta Markó Iván nagy vihart kavart miniszterelnöki különtámogatását, de hangsúlyozta, a koreográfust a magyar kultúra olyan büszkeségének tartja, aki akkor is megérdemli a támogatásukat, figyelmüket, ha már túl van azon az életkoron, amikor újabb "bravúrokkal" jelenhet meg a színpadon. "Akkor is megérdemli, ha ezt a támogatást mintegy utólag, életpályája ismeretében kapja meg, és nem feltétlenül azért, hogy csináljon valamit. De ha csinál is valamit, még szerencsésebb a helyzet. A konkrét döntésben nem volt szerepem, de én is sűrűn hangsúlyoztam hivatalos és nem hivatalos tanácsadóként, milyen jelentős művész Markó" - tette hozzá Szőcs Géza.

A kérdésre, mi indokolja, hogy a művészek, műkritikusok és esztéták ki vannak zárva a Kossuth-díj Bizottság döntéseiből, a miniszterelnöki főtanácsadó elmondta: az a tapasztalat, hogy "a szakma nem igazán jó gazdája a szakmának", mivel az egyes művészeti ágakban "kialakulnak pólusok, és elrendeződnek körülöttük az irigységek, féltékenységek." Szőcs szerint a szakmai grémiumok nagyon gyakran inkább a középszer díjazásában egyeznek ki, mintsem hogy az ellentétes pólus fontos figuráit elfogadják. "Tehát a szakmától el kell venni ezt a lehetőséget, ez a véleményem. A szakma elfogult" - szögezte le.

A Magyar Művészeti Akadémia térnyerésével kapcsolatban Szőcs Géza így foglalt állást:  "Sokan hajlamosak leszűkíteni ezt a folyamatot két-három ember befolyásszerzésére, de ha valamit az alkotmányban rögzítenek, az nem egy-egy elnök személyére szól, több annál. Ez a szakma esélye, hogy a dolgait saját kezébe vegye. Meglátjuk, mennyire tudnak vele élni, ez egyfajta életképességi teszt is. Ha a józanság és nyitottság felülkerekedik az önérdeken, akkor 15 éven belül nagyon hasznossá válik ez a szervezet."

A teljes interjú itt olvasható.








süti beállítások módosítása