"Dolgozik bennem egy motor" - Villáminterjú Udvaros Dorottyával

Február 14-én mutatta be a Nemzeti Színház Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát, melynek szereposztásában az egyetlen nő a Jacques-ot alakító Udvaros Dorottya. A Kossuth-díjas színésznő a próbafolyamat közben nyilatkozott az előadásról, és arról, milyen hozzáállással érdemes részt venni a próbákon.

Önt kivéve csupa férfi játszik az Ahogy tetszik című előadásban. Első hallásra furcsán hangzik az ötlet: a női szerepeket – a fiatal szerelmeseket is – férfiak alakítják.

Udvaros Dorottya: Minden azzal kezdődik majd, hogy a társulat bemegy a színpadra, és egy előadásra készülődnek. Ez egy olyan alaphelyzet, ami sok játékra ad lehetőséget. Egy "színház a színházban" helyzet, ahol aztán tényleg mindent szabad. Az Ahogy tetszik tele van játékkal – a nemek felcseréléséből fakadó helyzetek humorával. Egy férfi színész női szerepet kap, Rosalindáét. A történet szerint ez a női szereplő férfiruhába öltözik, majd ez a férfiruhába öltözött női szerepet játszó férfi azt mondja a partnerének, Orlandónak: játsszuk azt, hogy én lány vagyok, és udvarolj nekem. Ezt rakjuk össze! Amikor Rosalindát játszottam, nagy kérdés volt számomra, hogy vajon ez a szereplő miért nem mondja meg Orlandónak: „figyelj, én vagyok az, akit szeretsz, csak száműztek, ezért egy férfi álruhájába bújtam!”

Ön az egyetlen nő a szereposztásban, viszont egy férfit alakít.

 

Udvaros Dorottya: Jaques figurája nem feltétlenül kell, hogy férfi legyen. Legalábbis abban az értelemben nem, mint egy klasszikus shakespeare-i macsó, mondjuk Othello. Nem az a fontos, hogy Jaques nő-e vagy férfi. Ő a szellem embere, filozófus, aki erős kritikai érzékkel minden disszonanciára élesen reagál. Érdekes figura azért is, mert a darab végén hazatérhetne ugyan a gazdájával a száműzetésből, ám ő inkább a gonosz – a darab végére megjavuló – trónbitorlóval marad. Nem nyugodt életre vágyik, hanem az új helyzet különlegessége izgatja.

 

ahogytetszik eosz 1826

Udvaros Dorottya az Ahogy tetszik c. előadásban. Fotó: Eöri Szabó Zsolt


A méla Jaques-é a drámairodalom egyik leghíresebb monológja.

Udvaros Dorottya: „Színház az egész világ…” Annyit elárulhatok, hogy különleges körülmények között mondom majd ezt el. Szinte kényszeríteni fognak rá... A napokban éppen ezt próbáltuk.

Szeret próbálni?

Udvaros Dorottya: Egyik szereptől a másikig élem az életem. Némelyik szerepemmel akár évekig is együtt élek, és ezek a szerepek mind a próbákon születnek meg. Nagy tehát a tét, másfelől a próbafolyamat a színészi munka legérdekesebb része. Jelen esetben ráadásul megismerek egy olyan embert, aki egy teljesen más kulturális közegből érkezett. Purčarete sokfelé dolgozott már, igazi nagy alkotó, és a román színházat, amelyet képvisel, nagyon erősnek tartom. A próbák minden pillanatát élvezem.


Mikor, mitől jó a munka?

Udvaros Dorottya: Alapvetően minden próbafolyamat hasonló módon zajlik le. Az ember figyeli a munkatársakat, akikkel éppen egy csapatba került, és nézi, hogy kinek mi jut eszébe az anyagról. A legfontosabb az, hogy a rendezőnek mi jut eszébe, aztán hogy mi jut eszembe nekem, és végül, hogy a gondolataink hogyan illeszkednek egymáshoz. Szerencsés esetben a rendezőtől nagyon erős impulzusok jönnek. Az olyan rendezőket szeretem, akik tudják, mit akarnak - velük mindig könnyű. Az a tapasztalatom, hogy egy-egy nagy rendező fejében pontosan él egy vízió a darabról, sok-sok apró részletet kidolgozott már elméletben, de mindig hagy mozgásteret a színésznek. Nem elégszik meg azzal, hogy csupán végrehajtsam, amit ő kigondolt. Arra is kíváncsi, ami bennem megfogalmazódik. Hiszen valamiért engem választott a szerepre, és nem mást. Ez a kíváncsiság nagyon inspiráló.

ahogy

Fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

 

Azt mondja, jó rendezővel könnyű dolgozni...

Udvaros Dorottya: Nem az a kérdés, hogy nehéz vagy könnyű. Az út a lényeg. Ilyenkor van sírás, nevetés, kétségbeesés – ezerszer. De dolgozik bennem egy motor, ami arra sarkall, hogy ezeregyedszer is megpróbáljam. És sokszor megtapasztaltam már, hogy ha elég munkát fektet az ember a dologba, akkor az egyszer csak elkezd működni. Az elején még sosem lehet tudni, hogy hogyan alakul majd a próbafolyamat. Lehet, hogy a második héttől borzalmas napok jönnek, mert nem találom a kulcsokat a szerephez, lehet, hogy csak a végén jön a pánik… Amikor belefogok egy új darab próbáiba, sosem az a cél, hogy minél könnyebben megússzam, hanem hogy minél gazdagabban föl tudjam tárni a mű, valamint az én szerepem többi szereplőhöz való viszonyának mélységeit. Ehhez azonban össze kell raknom magamban az egészet, mint egy kirakós játék apró darabkáiból a teljes képet. Ez akár elementáris élmény is lehet. De nem szoktam ezzel törődni, mert ezt nem lehet akarni - az ilyen élmények egyszer csak megszületnek. Egy előadás, egy alakítás sikere is ilyen élmény. Nem lehet előre tudni, hogy hogyan fog sikerülni, és nem lehet tudatosan akarni vagy felkészülni rá. Nem is ezzel a céllal kezdek bele a munkába. Mindig jó akarok lenni, de nem azért, hogy learassam az összes díjat.


A sikerre nincs is garancia…

 

Udvaros Dorottya: A színészi pálya kudarcok sorozata. Az a néhány sikeres szerep, amire a nézők emlékeznek, csupán pár pillanat. Mindaz, ami a pillanatok mögött van, hosszú, keserves munka, olykor gyötrelmek sorozata. Gondoljunk egy táncosra! Egy tökéletes mozdulat sokszor szinte kegyetlen testi gyötrelem árán születik meg. Ki tudja, hányszor műtötték a táncos térdét, hogy hány véres balettcipőt nyűtt el... Aztán a színpadon azt látod, hogy könnyedén röpül, száll. Ugyanígy megkínlódik a színész, hogy a monológja hitelesen hangozzon el a színpadról, csak más eszközökkel és módszerekkel kínozzuk magunkat a hatáskeltés érdekében. De amikor kint állok a színpadon, már engem sem érdekel, mennyi munka van a szavaim, a hangsúlyaim mögött. A néző sem erre kíváncsi.

Mikor tud a színpadon örülni?

Udvaros Dorottya: Nekünk, színészeknek az a fontos, hogy estéről estére közösen járjunk be egy utat a nézővel. Ők ezért jönnek a színházba, mi pedig azért megyünk fel a színpadra, hogy ezen a közös úton vezessük őket. A nézőtér csöndjeiből, a közönség nevetéseiből, elérzékenyüléseiből, sírásából és a tapsokból nagyon finoman levehető, hogy ez sikerült-e. Ha nem, elégedetlen vagyok, és keresem a hibát, elsősorban magamban. Ha sikerül, örülök és boldog vagyok.

 


Az interjút készítette: Babarczy Veronika

 

U.sz.: Színház.hu

 

Forrás: Nemzeti Színház

 

süti beállítások módosítása