Tolnay Klári emlékbélyeget bocsát ki a Magyar Posta

A téli szünet után kiállítással nyitják meg a Tolnay Klári Emlékházat szombaton, Mohorán. Bemutatják azt a centenáriumi emlékbélyeget és borítékot is, amelyet a Magyar Posta bocsátott ki Tolnay Klári születésének 100. évfordulóján.


Balla István igazgató ennek kapcsán elmondta: Nagy Pál festőművész Palóc tájak, emberek című kiállítása lesz az idei első program az emlékházban. A kiállítást Barna János, a Nógrád megyei önkormányzat alelnöke nyitja meg, a rendezvényen Pongrácz Ágnes költő mond köszöntőt.


Az évadnyitó program résztvevői megtekinthetik és meg is vásárolhatják a centenáriumi emléktárgyakat, a Magyar Posta Zrt. ugyanis alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a kétszeres Kossuth-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja születésének századik évfordulóját. A bélyegképeken Tolnay Klári portréja látható, a kisív keretrajzát pedig a mohorai Tolnay Klári Emlékházban őrzött emléktárgyak alkotta grafikai kompozíció díszíti. A bélyegkisívet Hefelle Glória tervei alapján a Pénzjegynyomda gyártotta. Az alkalmi borítékon ez a bélyeg, és Tolnay Klári aláírása is megtalálható.

 

Tolnay Klari

 

A 2000 szeptemberében megnyitott Nógrád megyei emlékházban állandó kiállítás látható a gyermekéveit Mohorán töltő Tolnay Klári életútját bemutató fényképekből, személyes használati tárgyaiból, családi ereklyékből, nagy sikerű színházi előadások kosztümjeiből. Több száz fénykép mellett látható egyebek mellett a gyűjteményben Tolnay Klári születési anyakönyvi kivonata, jogosítványa, útlevele és Bibliája is.


Tolnay Klári 1914. július 17-én Tolnay Rózsiként született Budapesten, de Mohorán nevelkedett. 1932-ben Debrecenben érettségizett, az első sikert 1934-ben a Meseautó című film hozta meg számára. Ettől kezdve csaknem száz filmben és tévéjátékban szerepelt, mint a Déryné, a Rokonok, vagy a Pacsirta.


1950-től haláláig, 1998-ig a Madách Színházban játszott, itt kapta meg a világirodalom legnagyobb szerepeit. Kiemelkedő alakítást nyújtott a Rómeó és Júliában, Ibsen Nórájának címszerepében, a Három nővér Irinájaként és a Sirály Arkagyinájaként, vagy Blanche-ként A vágy villamosában.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása