A zsidó - Szabó Máté jegyzi a Nézőművészeti új bemutatóját

Artur Palyga A zsidó című darabját március 7-én mutatja be a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház. 

zsido

 

A zsidóról:


A darabban öt igen különböző személynek - egy iskolaigazgatónak, egy lengyel- és angoltanárnőnek, egy testneveléstanárnak és egy katolikus papnak - kell együtt elszámolnia a múlttal, egy tanáriban.

 

A zsidót Szabó Máté rendezi, a színészek: Mucsi Zoltán, Egri Kati, Sárközi-Nagy Ilona, Katona László és Tamási Zoltán.

 

A pénteki premier után közönségtalálkozót is tartanak.

 

A trailert a Mascot Vizuális Alkotóműhely készítette a VS.hu támogatásával.

 

Mucsi Zoltán a darabról:


"A Gólem Színház kért fel bennünket, aNézőművészeti Kft-t, hogy olvassuk fel a darabot. Ezután döntöttük el, színre visszük a művet. Súlyos anyag arról, mit kell kezdenünk a múltunkkal, hogyan kell tisztába rakni. Ha a feldolgozás nem történik meg, nagyon sok zűrzavart okoz. A darabban éppen ez a zűrzavar sokszor humoros helyzeteket teremt. Az alapkonfliktus az, szabad-e a város egykori szülöttéről, a „zsidóról” elnevezni az iskolát, hogy megmentsék az intézményt az anyagi csődtől. És eközben rémes mondatok hangoznak el. Ha egy társadalom nincs rendben a múltjával, az nincs rendben a jelenével, és a jövőjével sem lesz.


(...) Reményeim szerint sokszor fognak nevetni az előadáson. Mert nincs más menekülési útvonal. Vagy feljajdulunk, vagy marad a röhögés. És a röhögés kényelmesebb. Az iskola azért is fontos, mert ez az iskola rohad, esik szét éppen, küzdenek a fenntartásáért. Egyre inkább alkalmatlan ellátni oktatási feladatát. És amikor valami rohad, ott előbb-utóbb kétségbeesett, rossz megoldások születnek. Az előadás tanári kara kétségbeesetten próbál jó megoldást találni, miközben egyre mélyebben tárul fel a múlt, a szereplők saját múltja, amely éles vitákat provokál.


(...) Itt, Közép-kelet Európában sok minden nem lett kimondva. Így sem a háború utáni időszak, sem pedig a rendszerváltás története. Hogy kik voltak hatalmon az előző rendszerben, kik maradhattak? Kik kerültek a régiek helyére? A darab csak utal arra, hogy az igazgató sem korrekt módon került a pozícióba. És a generációs különbségek is feszítik a darabot."

 

A Revizor interjúját itt olvashatják.


zsido2
Mikor lesz megtekinthető az előadás?

Március 8. 19:00,
március 27. 19:00,
április 6. 19:00,

április 22., 19:00.


süti beállítások módosítása