A Budapesti Tavaszi Fesztivál és az Orlai Produkció közös bemutatója, a Katonák március 27-én 19 órakor lesz látható a Thália Színházban. A rendező, Mátyássy Bence válaszolt.
Hogy jött az ötlet, hogy Hunyadi Sándor Bakaruhában című egyfelvonásosát és Stravinsky A katona történetét együtt rendezd meg?
A katona történetét 2011-ben, felolvasószínházként már megrendeztem a Nemzeti Színházban. Az a feldolgozás gyerekeknek készült, de foglalkoztatott a mű háborús háttere, és tudtam, hogy egyszer, valamilyen formában újra foglalkozni szeretnék a darabbal. 2014 emlékév, az első világháború kitörésének 100. évfordulója. Ez jó alkalom erre.
Az ötlet, hogy két egyfelvonásost játsszunk egymás után, azért született, mert szerettem volna A katona történetének előzményeit is megmutatni. Egy olyan magyar egyfelvonásost kerestünk, ami a háború első hónapjaira jellemző naiv hozzáállást mutatja be, azt az iőszakot, amikor még vér nélküli háborúról beszéltek, és az emberek hittek a „Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek fiúk” szlogenben. Zöldi Gergely dramaturg ajánlotta nekem Hunyady Sándor Bakaruhában című novelláját. Rögtön kiderült, hogy a két anyag jól kiegészíti egymást, és azóta úgy tűnik, hatni is tudnak egymásra. Fontos, hogy az egyik magyar a másik pedig orosz-francia szemszögből beszél a háború természetrajzáról. Az orosz Stravinsky Svájcban írta a zenét Ramuz francia szövegére, igazi „multikulti”anyag.
Nekünk, fiataloknak már nincsenek élményeink a háborúról...
Ez így van. Nincsenek, és ne is legyenek. Nagyapám most 90 éves, és a születésnapi partiján két dolgot kívánt nekünk: jó egészséget és azt, hogy ne kelljen olyan korban élnünk, mint amilyenben ő élt. A gimnáziumi történelem tanárom mondta nekünk, hogy ha a tankönyvben a szerző ugrik 20-30 évet, az jót tesz az embernek. Ez nagyon megmaradt bennem.
Minket ebben a két történetben nem az érdekel, hogy a Nagy Háború milyen haditechnikai újításokat hozott vagy az, hogy miként rendeződtek át a hatalmi viszonyok, hanem a hétköznapi ember. Legyen ő magyar, orosz, francia, német, olasz,stb… Hogy sikerült túlélni, hogy éltek a hátországokban, hogy beszéltek vagy éppen nem beszéltek egy elesett családtagról, milyen traumákat okoztak a harctér borzalmai és mi történt a frontról hazatérő katonákkal? Ezek a kérdések foglalkoztatnak minket, ezért lett Katonák az előadás címe.
Az előadásunk kapcsán sok korabeli beszámolót, levelezést olvastam. A fiatalok kalandnak fogták fel a háborút, mai szóval bulinak. Az első világháború előtt az 1848/49-es szabadságharc volt az utolsó nagyobb fegyveres konfliktus, az idő miatt a fejekben átalakult ’48 emléke. Az öregeknek, a veteránoknak még voltak tapasztalataik, de a fiatal generáció már kalandot, romantikát látott a háborúban.
Ma is tudunk olyan szervezetekről, tagjaik között sok fiatallal, akik lehet, hogy szívesen háborúznának...
Sajnos mindig van, akinek érdeke a fegyveres konfliktus, és mindig van, aki kapható erre. De nem a mai állapotok metaforájának szánjuk az előadást. Persze mindenki azt lát majd bele, amit szeretne. Mi háborús archetípusokat mutatunk meg, akik kortól, korszaktól függetlenek és talán arra hívják fel a figyelmet, hogy a kisemberek is ölik egymást, sokszor azt sem tudván, hogy miért. A történelem ismétli önmagát, csak a technikák változnak. "Emberek! Valahogy intézzük már úgy a dolgainkat, hogy a történelem ne ismételje önmagát!" - azt remélem, hogy ezt az üzenetet tudjuk közvetíteni a produkcióval.
A próbák során nagyon sok családi emlék kerül elő. Fotókat, tárgyakat, történeket hozunk. Így jobban megismerjük saját családi történelmünket és ezáltal azt is, hogy honnan jöttünk. Például a feleségem dédanyja, Fábiánné Biczó Ilona 1922-ben a párizsi világkiállításra készült és most előkerült „A háború borzalmai” című rézkarcsorozata, ami ott díjat nyert. Megtaláltam dédapám naplóját és fotóit a frontról. Kincsek kerültek elő, amelyek ott porosodtak a padláson. A generációm talán nem is tud arról, mennyi kincset rejthet a családi legendárium.
Hol tartanak most a próbák?
Már volt olyan, hogy egyben lement az előadás, aztán mégis darabokra szedtük, átalakítottuk, kidobtunk jeleneteket, jöttek újak, de azt hiszem, most ráfordultunk a célegyenesre. Jelenleg a mozgások készülnek Grecsó Zoltán koreográfussal. Főleg A katona történetén dolgozik, ugyanis míg a Bakaruhában stílusa „kisrealista”, A katona története inkább stilizált. A két egyfelvonásost egymás után játsszuk, szünet nélkül, az előadás hossza körülbelül 90 perc lesz. Sok vetítést használunk majd Merényi Dávid segítségével. A videóanyagok folyamatosan készülnek. A világítást Znamenák István csinálja, a jelmezekért Fábián Réka felel. Az első részt Kéménczy Antal kíséri zongorán, a második részben pedig már a hét tagú Budapest Chamber Sinfoniettát vezényli. Az egész projektet az Orlai Produkciós Iroda fogja össze. És végül, de nem utolsó sorban, akik előadják a művet : Bánfalvi Eszter, Radnay Csilla/Huzella Júlia, Sztarenki Dóri, Szabó Kimmel Tamás és Mátyássy Bence.
Milyen érzés kipróbálni magad rendezőként?
Ez az első olyan eset, hogy az én ötletem, az én koncepcióm valósul meg, hogy én felelek mindenért és mindenkiért. De szeretem a kihívásokat. Harminchárom éves vagyok. Színészként és emberként is kutatnom kell azt, amiben nem vagyok annyira otthon, el kell hagynom a komfortzónámat. A rendezés egy új terep, és már most nagyon sokat tanultam belőle. Persze nem vagyok rendező, de van egy erős vízióm és talán ellestem már annyit a nagy öregektől, meg a nem annyira öregektől, hogy meg is tudjam valósítani. Hogy sikerrel járunk-e, kiderül márciusban.
Forrás: Orlai Produkció
Szerk.: Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.