"Érinthetetlen vagyok" - Markó Iván írt

Markó Iván az általa vezetett Magyar Fesztivál Balett megszűnése kapcsán írt a Népszava oldalán.

 

"Nem politizálok. Soha semmilyen pártnak nem voltam tagja, sem szakszervezetnek sem a Táncművészeti Szövetségnek. Miért?! Szabad ember vagyok a szabadság minden felelősségével, kötelességével, vállalásával. Úgy gondolom és érzem, hiszem, hogy mindannyian ezen a Földön esendő emberek vagyunk. Mert június legelején, reményeim és munkám befejeztével megjelenik első könyvem, melynek az első oldalán ez a rövid passzus található: Az igazság és az ítélet a Jóistené, nekünk esendő embereknek egy lehetőségünk van, az őszinteség" - szögezi le írásában Markó Iván, aki azt állítja, hogy azok között, akik szeptember 24-én számos nyílt levélben tiltakozotak együttese, a Magyar Fesztivál Balett rendkívüli, 150 millió forintos kormányzati támogatása ellen, többen vannak, akik "kétszer, háromszor, ötször és tízszer több támogatást kapnak az adófizetők pénzéből". 

 

marko


"A 43 aláíró szándékából a Magyar Fesztivál Balett megsemmisítésére indított lavina beteljesedett. Amikor Madách Imre az Ember tragédiája táncszínházi bemutatójának végén a közönség hangos tapsviharba és bravózásba kezdett felállt a széksorokból egy nagyméretű szócsővel ellátott, egzaltált, felbérelt kultúrterrorista és belerondított 500 néző és az 50 színpadon álló művész munkájának örömébe. Példátlan történet a Magyar Színháztörténelemben amióta 1823-ban Miskolcon megszületett az első kőszínház" - folytatja Markó, aki arról számol be: "a végzet beteljesedett", hiszen "anyagi erőforrás hiányában" a 2013-14 évadra a Magyar Fesztivál Balett rákényszerült, hogy felfüggessze működését.

" A temetés után vidám halotti tort ült több média, de leginkább a NÉPSZAVA két cikkírója. Az egyik cikkíró jóvoltából kiástak a sírból, hisz "kampány" van és újra azt gondolták, hogy lőni kell. "Markó Iván eltáncolta címmel újra célkeresztbe kerültem. Igen, hisz 20 éves korom óta, tehát 46 éve szolgálom a táncszerető emberek millióit és tízmilliót személyesen a színpadon és több mint 17 táncfilmen valamint 106 koreográfiámon keresztül valamennyi Föld-részen. Az újratemető cikkíró is kénytelen elismerni, hogy a támogatás felhasználása és elszámolása az előírtaknak megfelelően történt.Érinthetetlen vagyok" - szögezi le Markó Iván.

Az írást itt olvashatja.

süti beállítások módosítása