Szigligeti - Nagyváradi vendégjáték a Nemzetiben

Március 13-án a Nemzeti Színházban mutatja be Szigligeti című előadását a nagyváradi Szigligeti Színház társulata.

 

Az elmúlt hétvégén, Szigligeti Ede születésének 200. évfordulója alkalmából bemutatott előadást Selmeczi György rendezte és írt hozzá zenét, a szövegkönyvet Béres Attila írta. A vendégszereplés kapcsán a budapesti közönség a nagyváradi jubileumi évadból is ízelítőt kaphat: megtekinthetik az évad elején a Szigligeti Színházban megnyitott Szigligeti és kora című kiállítást, illetve A Holnap után fesztivál keretében bemutatott Nőuralom című kötetet is megismerhetik az érdeklődők egy könyvbemutató keretében.

 

szigligeti9

 

Program:

 

Március 13., csütörtök 17:30 (Nemzeti Színház, első emeleti előcsarnok)

Beszélgetés a Szigligeti Színház bicentenáriumi rendezvényeiről
- Ács Piroska, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet igazgatója bemutatja és megnyitja a Szigligeti és kora című kiállítást
- Boka László, a Széchenyi Könyvtár tudományos igazgatója bemutatja a Nőuralom című kötetet
- Szabó K. István, a Szigligeti Társulat művészeti igazgatója a bicentenáriumi rendezvényekről beszél
- Sorbán Attila, a Szigligeti Színház művészeti projektek és marketing osztályának vezetője beszél a Szigligeti-kultuszról Nagyváradon
Moderátor: Kulcsár Edit, dramaturg

Március 13., csütörtök 19:00 (Nemzeti Színház, nagyszínpad)

Selmeczi György-Béres Attila: Szigligeti
zenés történelmi fantázia
A Szigligeti Színház előadása

 

Március 14., péntek 11:00 (Kerepesi temető)

Szigligeti Ede sírjának megkoszorúzása
Koszorút helyez el a Szigligeti Színház és a Nemzeti Színház társulata

 

Forrás: Szigligeti Színház
 

süti beállítások módosítása