Mi történik, ha a lakásunk börtönné válik? - Szegeden a Másikember

A Szegedi Nemzeti Színház március 18-án mutatja be Vinnai András: Másikember című darabját a Korzó Zeneházban.

 

A szegedi színház ajánlója:

Mi történik, ha a lakásunk börtönné válik? – Meddig élvezhető az, ha a hűtőnk újratölti önmagát, ha nem kell ruhát vásárolnunk, mert a szekrényünk tele van? – Mit tegyen az a fiú, akinek az anyján kívül nincs más nő a környezetében, de szexre vágyik? – Mit reagálunk, ha a tévében közlik, kihalt az emberiség?

Vinnai Andras

Vinnai András

 

Az előadásról:

 

Nóra és Alvin összeköltöznek egy garzonba. Még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy eltűnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. Kényszerűségből tehát együtt maradnak – a lakás különleges adottságainak köszönhetően több mint háromszáz évig.


Nóra és Alvin fordított Ádám-Éva történetet él át. Az ő sorsuk az, hogy a kihalt emberiség utolsó párjaként „újra elhinthetik az emberi faj magvát az univerzumban”. Történetük egyetemessé növekszik, kitágítva a kis garzont az emberiség elfuserált bölcsőjévé. Az előadás az együttélés groteszk kifigurázásával a férfi-nő viszony mélyreható lelki vívódásait mutatja meg. Frusztrációink, elfojtásaink, félelmeink öltenek testet a színpadon. Sci-fi és thriller elemek használata, kortárs operaária és élőzene gazdagítja az előadást.

 

Az alkotókról:

Vinnai András színészként debütált, majd olyan rendezők állandó szerzője lett, mint Bodó Viktor és Vajdai Vilmos. Darabjai folyamatosan jelen vannak a Szputnyik, a Katona József Színház, a TÁP Színházban, vagy a KOMA Társulat műsorán. Érzékenyen és rengeteg humorral jeleníti meg társadalmi szatíráiban, párkapcsolati groteszkjeiben az emberi kapcsolatok szövevényes rendszerét.

A készülő előadás rendezője Barnák László. Hozzá köthető a Hal a zacskóban, A rejtőzők, A Grönholm-módszer és legutóbb a Mátyás mesék című darabok színpadra állítása.

 

masikember plakat A3 gyogyszer

 

 

Vinnai András:
MÁSIKEMBER
Fantasztikus vígjáték

Alvin Barnák László
Nóra Csorba Kata
Tulaj, Szomszéd hangja Báhner Péter
Fiú, Utolsó ember a tévében Poroszlay Kristóf
Űrlény Tóth Judit
Telefonhang Szívós László
Zenészek Rákai András, Hohl Zsuzsanna

Látvány: Barnák László
VFX Kompozitor: Jurkovics Milán
Zeneszerző: Rákai András
Ügyelő: Báhner Péter
Rendező: Barnák László

Bemutató: 2014. március 18. 19:30
További előadások: március 19. 19:30, április 13. 15:30 és 19:30
Korzó Zeneház, Szeged

 

Forrás: Szegedi Nemzeti Színház

 

süti beállítások módosítása