225 éve, 1789. március 17-én született Edmund Kean, az angol színjátszás egyik nagysága, a modern realista színjátszás úttörője, aki legnagyobb sikereit a Shakespeare-drámák cselszövőiként aratta.
A vándorszínész Ann Carey és Edmund Kean gyermekeként látta meg a napvilágot Londonban. Gyermekkora nyomorúságosan telt: hároméves volt, amikor apja öngyilkosságot követett el, anyjának pedig nyoma veszett. Neveltetése ezután a Drury Lane színház nem túl tehetséges, de annál becsvágyóbb színésznőjére, Charlotte Tidswellre hárult. Tidswell mindenáron színészt akart faragni a fiúból, akit már négyévesen a színpadra állított és nevelgetni is próbálta, nem sok sikerrel. A fékezhetetlen fiatalember tizenöt évesen önállósította magát és egy kenti társulathoz csatlakozott, amely színi és cirkuszi előadásokkal szórakoztatta a közönséget. Ezután egy belfasti színház tagja lett, ahol közelről figyelhette a vendégszereplő londoni színészeket, s egyre igazságtalanabbnak érezte, hogy neki nem adatik meg a bizonyítás lehetősége, csalódottságát italba fojtotta.
1806-ban visszatért Londonba, de senki sem figyelt fel rá, ezután ismét Kentben próbálkozott, innen azért kellett menekülnie, mert elcsábította egy hivatalnok feleségét. Következő állomása Glouster volt, ahol a helyi színházban első látásra beleszeretett kolléganőjébe, Mary Chambersbe, akit 1808-ban feleségül vett. A viharos házasságból két gyermek született: az első négyévesen meghalt, a második, Charles szintén ünnepelt színész lett. Kean ekkori boldogtalanságánál csak szegénysége volt nagyobb, de élete 1814-ben végre kedvező fordulatot vett.
Gálffi László a Kean című előadásban, amelyet hosszú éveken át játszott Mácsai Pál rendezésében
fotó: Ellenfény
A londoni Drury Lane Színházban megkapta A velencei kalmárban a zsidó uzsorás, Shylock szerepét, amit rendkívül jól, ráadásul minden addigi hagyományt felrúgva játszott el. Kean túl alacsony volt ahhoz, hogy a kor ízlésének megfelelő hősszerelmest alakíthasson, mint nagy vetélytársa, a megnyerő John Philip Kemble tette, ezért máshogy kellett érvényesülnie. Az intrikus szerepkör mellett döntött, s erre Shylock tökéletesen alkalmasnak bizonyult. Kean gazdag tónusú hangja, kifejező szemei illettek a szerephez, de igazi újítása az volt, hogy Shylockot sötét, gonosz hátsó gondolatokkal terhelt, aljas emberként és nem komikus figuraként mutatta be. A közönség először megdöbbent, aztán ovációba kezdett, s Kean helye biztos lett a színházban.
Hamarosan bebizonyította, hogy Shakespeare "gonoszainak" a korban nincs nála jobb előadója, remekelt mint Macbeth és III. Richard, de játszotta Othellót és Hamletet is. Természetesen, nemcsak az avoni Bárd darabjaiban lépett fel, de ezek a szerepek váltak védjegyévé. A következő közel húsz év során Kean volt az angol színházi világ legkiemelkedőbb drámai színésze, aki hatalmas összegeket keresett. Persze nem csak rajongói, irigyei is szép számmal akadtak. Az öntörvényű Kean túlzott önimádata, akaratossága, sikerei ellenére megmaradt bizonytalansága és sebezhetősége számos konfliktushoz vezetett. Nem tudta feledni a vélt vagy valós sérelmeket, durva viselkedése, alkoholizmusa miatt egyre többször vált az újságok célpontjává.
Híre Amerikába is eljutott, ahol 1820-ban mutatkozott be a III. Richárddal. Philadelphiában, Baltimore-ban, Bostonban lépett fel, utóbbi helyen - mivel megítélése szerint nem kelt el elég jegy -, nem volt hajlandó az előadást befejezni. Egy politikus feleségét is elcsábította, az eset nyilvánosságra kerülése után a sajtóban ezért is kapott hideget-meleget, de népszerűségének ez nem ártott. Művészete még az indiánokra is hatással volt, a huron törzs tagjait egy fellépése annyira lenyűgözte, hogy tiszteletbeli törzsfőnökké választották.
Alkoholizmusa azonban egyre jobban elhatalmasodott rajta, csillaga fakulni kezdett. Élete utolsó nyolc éve lassú öngyilkosság volt a szesz rabságában, házassága megromlott, feleségétől elvált. 1824 után többször visszavonult skóciai birtokára, ahol közvetlen természetének köszönhetően hamar összebarátkozott a helyiekkel, sokszor még tűzijátékot is rendezett a számukra. A színpadon már a kimerülés és a betegség nyomai mutatkoztak játékán, s amikor 1829-ben a II. Richard próbáján összeesett, ő maga is belátta, hogy pihenésre van szüksége. Új szerelme, egy Ophelia Benjamin nevű fiatal ír nő vette gondjaiba, ám ő igyekezett a színészt elidegeníteni családjától, barátaitól. A színházi világban vetélytársa támadt a közönség új kedvence, Fanny Kemble színésznő személyében.
Utolsó előadásán, 1833. március 25-én Othellót, fia, Charles pedig Jagót alakította. Az elgyötört Kean a színpadon esett össze, majd néhány héttel később, május 15-én meghalt. Fia, Charles Kean apja örökébe lépett, s előkészítettee az utat Sir Henry Irving, a viktoriánus kor legnagyobb angol színésze számára.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.