"A kísérletezés az út a kiteljesedéshez" - Kalocsai Zsuzsa válaszolt

Különleges fotózáson vett részt Kalocsai Zsuzsa, az Operettszínház primadonnája: Ruttkai Éva fényképeit alapul véve, a kettejük hasonlóságát kiemelő képsorozat készült. Többek közt erről is mesélt a sikeres Nők Magazinjának adott interjújában. Szemle.

kalocsai zsuzsa4

 

 

 

„Egy véletlen hozta úgy, hogy elkészülhetett ez a sorozat. Még tavasszal volt egy hivatalos fotózásom, és a kész fényképek egyikén profilból nagyon hasonlítottak a vonásaim Ruttkai Évához. A döbbenet után egy ideig érlelődött bennem a gondolat, hogy anélkül, hogy én hozzá akarnám hasonlítani magamat, milyen érdekes lenne keresni olyan fényképeket, amik jellemzőek Ruttkaira, és megpróbálhatnánk újra fényképezni őket velem - így a végén a fotósom "segédjeként" kreatív aktivistaként én is részt vettem a képek megtalálásában és tökéletesítésében” – mesélte Kalocsai Zsuzsa a Sikeres Nők Magazinjának adott interjúban.

 

kalocsai zsuzsa3

 

Azt is hozzátette, ezzel a fotósorozattal Rutkai Évának is szeretne emléket állítani, akit nagyon tisztel.  „Mindkettőnknek a színház az első, láthatóan hűséges típusok vagyunk, hiszen ő is ragaszkodott a Vígszínházhoz, ahogy nekem is szívügyem az Operettszínház, és mivel rengeteget olvastam róla, szerintem az értékítéletünk, a gondolkodásmódunk is sokban hasonlít, ahogy a színházról és a körülöttünk lévő világról gondolkozunk” - fogalmazott Kalocsai Zsuzsa.

 

kalocsai zsuzsa2

 

 

Bár Kalocsai Zsuzsa úgy véli, ha valaki primadonna, az együtt jár azzal, hogy beskatulyázzák ebbe a szerepkörbe, ő mindent megtesz azért, hogy kitörjön belőle „Nagyon izgalmas dolog kitekinteni a világba és kipróbálni magamat minden másban. Hiszek abban, hogy egy színésznek a kísérletezés a lehető legjobb út a kiteljesedéshez - ha nem így lenne, akkor nem lenne az ember színész” – véli a színésznő, aki ennek ellenére nem élt például azzal a többször kínálkozó lehetőséggel, hogy külföldön vállaljon munkát. Mint mondta, a Budapesti Operettszínházban tud igazán kiteljesedni. „Az operett hungarikum ugyan, de éppen annyira nemzetközi műfaj is, hiszen bármerre jártunk a világban, mindenhol határtalan szeretettel és örömmel fogadták az operettet, egy pillanatra sem éreztük, hogy ne lenne ugyanolyan igény rá, mint más zenés műfajokra. A boldog békeidők, a hangulat, egy szép illúzió, mindehhez kellemes zenék és a mulatás - ez maga az operett” .

 

kalocsai zsuzsa

 

 

Kalocsai Zsuzsáról kevesen tudják, hogy a Színművészeti Egyetemen operett-musical szakon végezett, így a musical világa sem áll távol tőle, igaz  a nézők legtöbbször operettekben láthatják. A  Rómeó és Júliában például a Dadaként tűnik fel Kalocsai Zsuzsa, aki saját bevallása szerint nagyon élvezi, hogy egy ilyen típusú karaktert játszhat. „A musicalek világában egyébként szerepálmom a Szépség és a Szörnyeteg című musicalben Teamama karaktere, nagyon bízom benne, hogy egyszer sikerül. Izgalmas lenne lecserélni a nagyestélyi ruhákat egy teáskanna jelmezre...” – árulta el a primadonna, aki az operettek és musicalek világa mellett nemrég a filmezésbe is belekóstolt: tavaly nyáron a Hackiton cyímű sorozatban forgatott. „kalandos kirándulás volt a filmezés világába, és szerencsére jobban sikerült, mint amire számítottam, így nem zárkózom el a filmvilágtól ezek után sem. Remélem, hogy hamarosan újabb lehetőség kopogtat majd az ajtómon" - mondja.

 

kalocsai zsuzsa5 

A teljes interjú a Sikeres Nők Magazinban jelent meg.

 

Fotó: Budapesti Operettszínház

süti beállítások módosítása