12 évvel a Pesti Színházban tartott ősbemutató után Marton László ismét Spiró György Elsötétítés című drámáját rendezi, ezúttal a Rózsavölgyi Szalonban. Az április 11-i bemutató főbb szerepeiben Söptei Andreát, Szervét Tibort és Hirtling Istvánt láthatja a közönség. Ennek kapcsán nyilatkozott.
A darab 1941-ben játszódik, azon a napon, amikor Magyarországon a III. zsidótörvény életbe lépett. A történet középpontjában egy házaspár áll: a férj „zsidó származásúnak” minősül, a feleség pedig keresztény, de négy éves kislányuk státusza nem egyértelmű.
Más most, 2014-ben hozzányúlni ehhez a szöveghez, mint 2002-ben?
Az elmúlt 15-20 év egyik legfontosabb darabjának tartom Spiró művét. Ha cinikus lennék, azt mondanám, hogy a mondanivalója és a problematikája ugyanúgy aktuális, vagy talán még aktuálisabb, mint anno. A történet 1941-ben játszódik, de jócskán túlnő a zsidókérdésen, egy sokkal szélesebb perspektívát tár fel. A kapcsolatok és az emberi élet minőségének megmentéséről szól. Azt mondja ki, hogy ha a világ körülöttünk irracionálissá, embertelenné és pusztítóvá válik, akkor semmilyen emberi értéket: sem a szerelmet, sem a házasságot, sem pedig a legfontosabbat, a gyermekeinket és a gyermekeink életét nem lehet átvinni a túlsó partra. Arról beszél, hogy abban a világban, ami tele van előítélettel, rasszizmussal, homofóbiával és gyűlölettel, nem érdemes élni. Az a világ halálra van ítélve. A legősibb kérdésre keresi a választ Spiró: arra, hogy miért jött a földre Ádám és Éva, és miért maradtak itt az utódaik? Ezt egy egészen különleges szerkezettel és stílussal teszi. Olyan tömör és erőteljes az Elsötétítés, mint egy görög dráma vagy egy Racine-mű. Egyetlen helyzetet vázol, egyetlen helyszínen. Egy idillikus házasságba vezet be, de egy tökéletes összeomlást követhetünk végig. Nem véletlenül válik ez a spirói életmű egyik legfontosabb darabjává.
Nagyon pontos instrukciókat ad Spiró arra vonatkozóan, hogy mit lehet, illetve inkább mi mindent nem lehet a színészeknek. Komolyan veszik a munka során ezeket a szigorú írói utasításokat?
Komolyan kell őket venni. Amikor a görögökkel és Racine-nal példálóztam, akkor tulajdonképpen erre utaltam. Bizonyos segédeszközöket itt nem lehet használni. Kizárólag a belső történésre és annak igazságára kell figyelni. Tehát, ha ez a látszólagos akadály beépül a színészi játékba, az hihetetlenül pontos és őszinte ábrázolásra ad lehetőséget.
Ma már tudjuk, hogy mi történt ’41 után. Ennek az ismeretnek a birtokában, nézőként a férfi mellé állunk, aki a nővel szemben érzi a közelgő veszélyt. Ha megpróbálnánk elvonatkoztatni a tudásunktól, vajon mindkettőjüknek igazat adhatnánk?
Nyilván mindkét félnek megvan a maga igazsága. Miért ne lenne igazsága annak a nőnek, aki a szerelmet akarja megmenteni, aki hisz a házasságában, hisz a szerelmében? Ráadásul a külvilág történései az ő szemszögéből közel sem tánnek olyan vészjóslónak, mint a férfi szemszögéből. Spiró azért is kiváló író, mert mindegyik alakjának egyszerre ábrázolója és ügyvédje.
A darab két jól elkülönülő részből áll. Az első egy órában, egy hosszú beszélgetés során kiderül, a férj azt a tervet eszelte ki, hogy elválik feleségétől, aki házasságra léphet egykori keresztény hódolójával, aki örökbefogadhatja kislányukat. Megismerjük, miként döntenek, aztán egy nagy váltás következik, már a háború után járunk, és néhány perc alatt rengeteg információt kapunk arról, mi lett hőseink sorsa. Ráadásul új szereplők lépnek a történetbe. Mennyiben illeszkedik a második rész az elsőhöz?
Olyan, mint egy kóda a zeneművek végén.
Szükség van rá?
A nagy írók mindig megfontolások mentén alakítják történetüket. Spirónak fontos ez a kóda, fontos megmutatnia, hogy olyan méretű volt a pusztítás, hogy mindenkin nyomot hagyott. A túlélők humánuma, embersége csorbult, nézeteik naivvá váltak. Szükségét érzi annak, hogy rámutasson: olyan sok mindent tett tönkre a gyűlölet kora, hogy lehetőség sem maradt arra, hogy valami normális dolog sarjadjon ki belőle.
Miért tartja fontosnak, hogy ezt a darabot most játsszák?
Ebben a pillanatban, sajnálatos módon, megjelentek a régi eszmék hangos és agresszív szószólói, akik azt hangoztatják, amiről hittük, hogy végleg bebizonyosodott: szemétdombra való. Vannak, akik ismét tudják gyűlölni embertársaikat származásuk, vallásuk és hovatartozásuk miatt. Erről ki kell mondani, hogy mélységesen a tízparancsolat ellen való.
Az előadásban egy nagypolgári család életébe pillantunk bele. Mennyiben illeszkedik a Rózsavölgyi Szaloné a darabbéli térhez?
Remélem, érdekes lesz az a minimalista megoldás, amit találtunk, mi szeretjük. Olyan, mintha a Szalon teréből ragadtuk volna ki a teret, még a bútoraink is ebből a teremből valók. Tulajdonképpen ez is azt bizonyítja, hogy ez a történet, ami ugyan történelmileg tökéletesen hiteles, átszól a mába, a mi életünkbe, egyszerűen a lelkiismeret hangján figyelmeztet: vigyáznunk kell arra, hogy a gyűlölködő eszmék ne tegyék újra tönkre az életünket és ne pusztítsák el gyermekeinket.
Az interjút készítette: Spilák Klára
Usz: Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.