Kikötött a La Paz az Átriumban

Az Operettszínház első premierjét tartotta pénteken az Átrium Film-Színhászban, ahol az Amerikai Komédia című szvingjátékot mutatták be, Réthly Attila rendezésében, Janza Katával, Dolhai Attilával, Bálint Ádámmal, Falusi Mariannal, Földes Tamással, Felföldi Anikóval és Brasch Bencével a főszerepben. 

VKF 0272

 

Egy munkamániás, az érzelmekkel hadilábon álló üzletasszony és fékezhetetlen életkedvű édesanyja, aki nem hajlandó tudomást venni az idő múlásáról, egy sármőr kalandor, egy degenerált, gazdag arisztokrata vőlegény,egy ellentmondást nem tűrő, basáskodó feleség és a terrorja alatt szenvedő, bizonytalan férj, egy nem túl talpraesett, ám hűséges titkár, plusz egy nagyon fontos szerepet játszó tibeti hangtál – ami közös bennük, hogy mindannyian a a La Paz luxushajó fedélzetén tartanak New Yorkból Monte Carlóba, és az úton nem unatkoznak. Az 1938-ban játszódó történetben fordulatokból nincsen hiány, tombolnak az érzelmek, a szving és a dzsessz.

 

Az Amerikia Komédia librettóját és dalszövegeit Aszlányi Károly azonos című vígjátéka alapján Lőrinczy Attila írta. A Budapesti Operettszínház új bemutatójának zenéjét - a kornak megfelelő szvinges, dzsesszes dallamokkal és ritmusokkal - az Artisjus- és Fonogram-díjas komponista és szaxofonművész, Bársony Bálint szerezte.

 

A darabról bővebben itt olvashat.

 

Az előadásról képekben:

 

VKF 0226
1.

VKF 0146

3.

VKF 9048

4.

VKF 9126

5.

VKF 9633

6.

VKF 9680

7.

VKF 9500

8.

VKF 9431

9.

VKF 9170

10.

Fotó: Budapesti Operettszínház

 

Forrás és fotó: Budapesti Operettszínház, Színház.hu
 

süti beállítások módosítása