Bábdarabok is születnek - Csütörtökön indul a Magyar Drámaíró Verseny

Három bábdarab is születik a már hagyományos három színdarab mellett a XIX. Magyar Drámaíró Versenyen, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg Békéscsabán.


Fekete Péter, a versenynek ötödik alkalommal otthont adó Békéscsabai Jókai Színház igazgatója az esemény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: idén Pozsgai Zsolt, Székely Csaba és Vörös István vállalta, hogy egy éjszaka alatt darabot ír, amelyet a következő nap három rendező három színészcsapattal színpadra állít. A közönség szombat este láthatja a produkciókat.


Kiemelte, hogy a Siposhegyi Péter ötleteként indult, a Körös Irodalmi Társasággal és a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvánnyal közös rendezvény új szereplője a Békéscsabai Napsugár Bábszínház, amelynek közreműködésével három bábdarab is születik Fekete Ádám, Orbán János Dénes és Szálinger Balázs tollából. Ezeket vasárnap délután mutatják be.


A darabok alapjául szolgáló újságcikkeket csütörtök este a Heti Válasz aznap megjelenő számából sorsolják ki. Mint Borókai Gábor főszerkesztő elmondta, a verseny győztesének egy díjat is felajánl a lap.

 

Dramairo verseny 2014

Fotó: Szabó Balázs, hetivalasz.hu
 

Péntek reggel az M1 Ma reggel című műsorában élő adásban szintén sorsolással dől el, hogy melyik darabot kik viszik színre. Ezt követően kezdődnek a próbák, amelyeket az érdeklődők végig is követhetnek.


Fekete Péter elmondta, hogy idén három erdélyi rendező, Csurulya Csongor, Szabó K. István és Béres László állítja színpadra a darabokat. A békéscsabai társulathoz három vendégművész - Ullmann Mónika, Kolti Helga és Besenczi Árpád - csatlakozik. A bábelőadások rendezői Bartal Kiss Rita, Hoffer Károly és Veres András lesznek. A bábszínház művészeihez a Békéscsabai Jókai Színházból, a kecskeméti Ciróka Bábszínházból és a nagyváradi Lilliput Társulattól érkeznek vendégszínészek.
Mint Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója megjegyezte, a verseny kibővítésével a bábdarabok írásának inspirálása, a bábszínházi világ megismertetése, a műfaj népszerűsítése a céljuk.


A szombat esti bemutatót online közvetítéssel élőben láthatják a debreceni Deszka Fesztivál résztvevői is, a verseny folyamatáról beszámolnak a jokaiszinhaz.hu és a barkaonline.hu oldalon, és egy nap alatt elkészül a Bárka irodalmi, művészeti folyóirat különszáma is, amelyben az új drámák olvashatók.

 

A szakmai zsűri - amelynek elnöke Tarján Tamás - a legjobb dráma mellett a legjobb színészt, a legjobb színésznőt, a legjobb férfi és női mellékszereplőt, valamint a legjobb rendezőt is díjazza. A legjobb előadásról a közönség szavazatai döntenek.

 

Linka Ágnes, a XXI. Század Magyar Drámájáért Alapítvány művészeti vezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy egyes darabokból akár egész estés színdarab is születhet. Hozzáfűzte, hogy a közmédia a kezdetektől a rendezvény mellé állt, a legsikeresebb színdarabból hangjáték is készül.


Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere felidézte, hogy Jókai Színház, amely a Dél-Alföld egyik legrégebbi kőszínháza, egy éve került a város fenntartásába. Hangsúlyozta: büszkeség számukra, hogy Békéscsabán rendezik meg a drámaíróversenyt, amely különleges színfoltja az ország művészeti életének.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása