Ma van az 52. színházi világnap, ebből az alkalomból a mai előadások előtt felolvassák Brett Bailey világnapi üzenetét. A Színház.hu Paál István írását idézi, amelyet 1988-ben jegyzett le barátai biztatására, a Színházi Világnap alkalmából.
Egy meditációs gyakorlat - Paál István írása:
Ha lenne színházi tízparancsolat, a kőtáblára elsőnek azt vésetném: ne ölj!
Ahogy múlnak az évek, érzem, tudom, álmodom, egy napon jön valaki és botjával rám mutat. "Elég ebből!" - kiált rám, és én lehorgasztott fejjel, megvert kutyakölyök, a mi kutyánk kölyke, elkullogok.
Ha ez a lázálom a semmibe, a múltba, vagy a jövőbe vész és felébredek, akkor egy sarokba hátrálok, ahol védve van a hátam. Egy színház sarkába.
Kell-e ma még színház?
A végső kérdést az utolsó magyar analfabétának kellene majd feltenni. Válasza, dadogása nem győzhet meg arról, hogy felesleges amit csinálok, amit csinálunk. De arról sem, hogy nélkülözhetetlen, hogy pótolhatatlan, hogy mint egy pohár víz a szomjanhalónak, satöbbi, satöbbi.
De!
A sötétbe borult nézőtéren talán minidg ott lesz egy, az az egy néző, aki miatt érdemes és kell tovább csinálnunk, aki aztán otthon halkan, magamagában azt mondja, "na hát ez szép és igaz volt, nem bántam meg, hogy megnéztem".
A színház nem foglalkozás, nem szakma, nem művészet annak számára, aki csinálja, hanem -és ez benne a legnehezebb- életforma. Mégegyszer leírom: életforma.
Sok-sok évvel ezelőtt, a színházi utóvédharcok zárótüzében arra a kérdésre, hogy miért és mit ezt válaszoltam: az üres, tisztánlátásunkat homályosító játszogatás, mókázás, vagy a zavaros, fennkölt jelbeszéd manipulációja helyett önmagunkat, életünket és szomorúságunkat, harcunkat és hitünket felmutatni az üres tér csendjében.
Ha most megadatna, mint Karinthynak a találkozás a fiatalemberrel, és a séd partján szembejönne velem hajdan volt önmagam, hogy néznék a szemébe? Ma mit válaszolnék arra a régi kérdésre? Válaszolnék-e egyáltalán?
A színház az etikus ember egyik legutolsó végvára. Az kellene, hogy legyen. Jó színházat nem lehet bárhol és bármikor csinálni, bárhol és bármikor becsületes lehet az ember.
Paál István írása a Színházépítés Veszprémben 1908-1988 c. kötetben jelent meg.
Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.