Az Orlai Produkciós Iroda forgalmazásában lesz látható az egykori Mohácsi-osztály Cseh Tamás-estje, a Füst a szemében, illetve az amerikai turnéról készült film, a Micsoda útjaink. Ennek kapcsán válaszolt az egykori osztályfőnök, Mohácsi János.
Mohácsi János ajánlója a produkció elé:
“Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy osztály, hát ez az osztály nem volt se rosszabb, mint a többi, csak épp a legjobb. És volt egy helyre énektanárjuk, maga az egyfejű Rozs Tamás, a csellócsászár, aki fejébe vette az osztál rozsdalepte osztályfőnökével, hogy vizsgázzon, ha már énekből, hát Cseh Tamásból, helyből távol. Mert volt egyszer énekes, Cseh Tamás, akinél jobban, szívfacsaróbban a semmit eldalolni senki nem tudta, a szövegekben persze ott ólálkodott hol nem volt Bereményi Géza, hát így ők, ketten.. Volt vizsga, lett belőle koncert, egy szál gitár helyett 12 hangszerre, ország-világra. Siker pénz, nők, férfiak, ingyen gumimatrac, csillogás, elszállás, puffanás, minden ami szokott, amikor egy dolog jó. S mit ad Isten, hogyhogynem, meghívták őket a Nagy Ámerikába. Repülőjegy, helyfoglalás, koncertek, künn a nagy vízen túl. De a baj nem jár egyedül. Elkísérte őket a forgatócsoport, hogy megörökítse a Turnét az örökkévalóságnak, vagy éppen nektek, akik éppen nézitek. És ha már úgyis éppen nézi valaki, – akinek még így is jobb, mint annak, aki éppen nem – miért ne járjon mellé koncert, és miért ne vendégeskedne benne egy-két dal erejéig, akiket amúgy is szeretünk, régi kaposváriként, a Csákányi meg a Kulka?”
Villáminterjú Mohácsi Jánossal:
Részt veszel az osztály munkájában?
Én csak technikai segítséget nyújtok, a világításban segítek, meg esetleg abban, hogy a számok közti átállás gyors legyen. Egészen mezítlábas feladatokat fogok ellátni. Aki aktívan részt vesz a produkció felújításában, az Rozs Tamás, aki anno az egész koncertet betanította és hangszerelte a gyerekekkel együtt.
Milyen érzés újra az egykori osztályoddal együtt lenni?
Jó is, meg rossz is. Kicsit olyan, mint amikor a gyerekek már elköltöztek, de a hétvégére hazajönnek. Nem olyan a találkozás, mint egy osztálytalálkozó, mert ők a mai napig eléggé összetartanak. Sokakkal én is szoktam találkozni, az esttől függetlenül is.
Nagyon örülök, hogy újra koncertezni fognak, mert igazán jónak tartom azt, amit művelnek. Már akkor is jó volt, amikor megszületett a Füst a szemében, sokat is játszották, nagy sikerrel. Most csatlakozik hozzájuk Csákányi Eszter és Kulka János, tehát a régi-új produkció különösen izgalmas lesz. Annak is nagyon örülök, hogy Orlai Tibor műsoron akarja tartani az estet, mert sok munkát fektetett bele mindenki, a gyerekek és Rozs Tamás is. Jó érzés, hogy nem tűnik a semmibe.
Az osztály legnagyobb kalandja nem is az amerikai út volt... Persze, nagyon jó, hogy kint jártak, világot láttak, a miénktől egészen különböző kultúrát tapasztaltak meg, és hogy erről forgattak Tiszeker Daniék Micsoda útjaink címmel egy filmet. De az igazi micsoda út főleg az, hogy jó pár éve, húsz-huszonegy éves gyerekek egy borzasztóan hatásos koncertet tudtak összerakni, ez az igazán fontos. Miután elkészült, még két és fél évig az egyetemre jártak, így én, mint osztályfőnökük kísértem őket majd mindenhová, többször is megnéztem a Füst a szemében estet, és meg kellett állapítanom, hogy komoly művészi esemény. Sokszor végződött igazi standing ovation-nel. Szerintem ezért tudott átrepülni az óceánon.
Előfordul, hogy otthon felteszel egy régi Cseh Tamás lemezt?
Hát hogyne lenne! Nagyon szeretem, és nagyon különlegesnek tartom azt, amit Cseh Tamás és Bereményi Géza csináltak. Gyakorta hallgatom a dalaikat. Nem csak otthon, hanem útközben is. A zenéjükkel utazom.
Mit gondolsz, ezek a dalok miért tudnak a fiatalok számára is érvényesek lenni?
Erre nincs magyarázat. Egy dallam, egy verssor – ki tudja, mivel hatnak. Azt hiszem, örökérvényű dolgok nincsenek, de sokáig ható jelenségek igen. Ráadásul azt érzem, hogy a történelem megint aláfut a Cseh Tamás – Bereményi Géza daloknak, alighanem még az unokáim is hallgatni fogják.
Emlékszel az első találkozásra a Cseh Tamás dalokkal?
Kristálytisztán emlékszem. Másodikos gimnazista voltam az Apáczai gimnáziumban, és a Budapest fölszabadulásáról szóló műsort hallgatta az egész iskola – ki tudja ma megmondani, melyik nap volt ez? –, és úgy éreztem, hogy annak a műsornak az első dalát nekem írta valaki. A következő szünetben mentem is megkérdezni a szerkesztőket, mi ez a szám, és hát kiderült: a Budapest című. Akkor jelent meg az első Cseh Tamás lemez, aznap megvettem, és az évek alatt gyakorlatilag leesztergáltam a Supraphone deck-en, amit apám szerelt be egy általa gyártott, gyönyörű textilbakelit dobozba.
A Cseh Tamás Archívum idén január 22-én, a Magyar Kultúra napján, Cseh Tamás születésnapján a budai várba költözött. Te fontosnak tartod, hogy a kulturális kormányzat szerepet vállal Cseh Tamás emlékének őrzésében?
Minden, a múlttal kapcsolatos megőrzési és feltárási szándékot fontosnak tartok, legyen az ügynöktörvény vagy Cseh Tamás Archívum.
Hogy látod, egykori diákjaid megtalálták a helyüket a szakmában?
Ki igen, ki nem. Ez szerencse kérdése is. Viszonylag jól el tudtak helyezkedni. Más osztályokhoz képest többen rendelkeznek munkahellyel, és ez egészen nagy dolognak számít manapság. Amikor tudok, megyek, megnézem őket, de viszonylag sok emberről van szó, sok helyen is játszanak, mindenhol nem tudok jelen lenni.
Forrás: Orlai Produkció
Usz.: Színház.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.