Állandó Madách-emlékkiállítás nyílt Alsósztregován

Megnyílt a Madách-emlékkiállítás második része az alsósztregovai Madách-kastélyban.

Az állandó kiállítás megnyitásával befejeződött a Közös örökségünk: Madách elnevezésű magyar-szlovák együttműködési program, amelynek fő célja a kastély és a csesztvei nemesi kúria felújítása volt. A kiállítás első része, amely Madách Imre életének egyes állomásait, munkásságát és az írót körülvevő miliőt mutatja be, tavaly október 4. óta fogadja a látogatókat. A szerdán megnyílt Óh, hol vagyok, hol vannak álmaim című emlékkiállítás pedig Madách főművének, Az ember tragédiájának képi és gondolatvilágát állítja középpontba.

 

madach kastely alsosztregova

 

Az ünnepélyes eseményen Ivan Sečík, a szlovák kulturális minisztérium államtitkára mellett köszöntőt mondott Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára is, aki beszédében felidézte: Madách Imre ebben a kastélyban töltötte gyerekkorát, itt írta meg Az ember tragédiáját - amelyet 1860-ban éppen március 26-án fejezett be -, valamint sírja is a kastély parkjában található. Megjegyezte: reméli, hogy a most lezáruló együttműködés mintájául szolgál további magyar-szlovák közös programok megvalósítására.

 

Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója elmondta, a kiállításon nagyon sok érdekesség látható; az érdeklődők interaktív módon tekinthetik meg Az ember tragédiája egy-egy színpadi jelenetét, de irodalmi sétára és múzeumpedagógiai foglalkozásra is lehetőség nyílik.

 

"Gyerekek és felnőttek is kiélhetik kreativitásukat, hiszen mind a tizenöt szín úgynevezett színházi függönye megtalálható a kastélyban. A gyerekek beöltözhetnek és kipróbálhatják a római szín vagy a prágai szín jeleneteinek jelmezeit, hatalmas kockák segítségével pedig trónt építhetnek. Sok iskola jelezte már - főleg Magyarországról a Madách nevét őrző iskolák -, hogy nagyon szívesen jönnének" - árulta el Jarábik Gabriella.

 

A rekonstrukció és az új kiállítás a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 1,7 millió eurós keretéből és a Szlovák Kulturális Minisztérium 100 000 eurós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium 10-10 millió, valamint a Bethlen Gábor Alap 900 000 forintos támogatásával valósult meg. Az új, állandó kiállítást Madách Imre 1864-ben bekövetkezett halálának 150. évfordulója alkalmából nyitották meg.

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása