Szatmárnémetibe látogat a Nagyvárad Táncegyüttes

Április 2-án, 19 órától Nagyvárosi bujdosók című előadását mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes a szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házában.

bujdosok 2

 

A Harag György Társulat ajánlója:

 

A Nagyvárosi bujdosók  Kiss Ferenc (a Kolinda, a Vízöntő, majd az Etnofon zenekarok tagja, színházi- és filmzeneszerző) 1999-ben megjelent önálló albuma. Az ennek alapján készített produkció dramaturgja, játékmestere Novák Péter, aki énekmondóként maga is fellép az előadásban, melyet legközelebb a Művészetek Palotájában láthat ismét a közönség, majd Debrecen és Miskolc nemzeti színházainak közönsége előtt is bemutatkozik majd.

 

„A kritikus tömeg. A piramis alja, ha úgy tetszik. Fajtársak, a csoportra jellemző minden képességgel, de jártasság és készség hiányában a gyors és biztos leépülés lejtőjén. Nem ezt szeretnék. Nem ezért jöttek. Érzik, de nem tudják, mit cselekszenek. Bűnbocsánatuk a tét, mit csak az empátia tarthat és emelhet, mert a sors már rég bedobta lapjait. Nincs többé olyan történet, mi nem velünk történik. Közünk lett egymáshoz, mindenkihez, akaratlanul is. Nem kérdés tehát a dalok sugallta választás érvénye: jobb emberekké válunk, vagy...” – fogalmazott a történet „hőseivel” kapcsolatban a koreográfus-rendező, Novák Péter.

 

bujdosok 1

 

Az előadás tánckarának tagjai: Brugós Anikó, Kerekes Dalma, Mihucz Kinga, Pelbát Ilona, Szabó E. Ágnes, Timár Tímea, Tolnai Tímea, Iván Enikő Kitty, Brugós Sándor, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Kacsó Bálint, Kádár Elemér, Rácz Lajos, Szőnyi József és Schmith Nándor. A zenekar: Szabó Lóránd Győző, Kelemen-Paksy János, Bartalis Botond, Szakács Kristóf m. v., Márkus Zoltán m. v., Székely István m. v. valamint Marius Bulzan m. v., Énekmondók: Pelbát Ilona és Novák Péter m. v. Dramaturg, játékmester: Novák Péter m. v.


A produkció zeneszerzője Kiss Ferenc m. v., zenei vezetője Horváth Károly m. v., zenei asszisztense Brugós Anikó, koreográfusai Baczó Tünde m. v., Bordás Attila m. v., Orza Călin m. v. és Polgár Emília m. v. A jelmezeket György Eszter m. v. készítette, a játéktér és a látványtervek André Csongor m. v. munkáját dicsérik, a vetített látványt Ugron Réka m. v. tervezte. Az előadás ügyelője Szőke Zsolt, a fény Lázár Attila, a hang Szommer Lajos munkája. A produkciót 2013. április 19-én mutatták be Nagyváradon.


Jegyek felnőtteknek 20, diákoknak és nyugdíjasoknak 10 lejes áron válthatók a színház Horea úti jegypénztárában, hétköznap 10 és 17 óra között, vagy előadások előtt egy órával. Bővebb információkért a 0261-712106-os telefonszámon, illetve a szervezes@harag.eu e-mail címen lehet érdeklődni.

 

Forrás: Harag György Társulat

 

 

süti beállítások módosítása