Szegedi szabadtéri: 91 jegyet vett sorstársainak egy vesetranszplantált

Már több mint 90 jegyet vett a Szegedi Szabadtéri előadásaira a Vesebetegek Regionális Egyesületének elnöke, Lukovics János. A férfi egy évvel ezelőtt kapott új vesét, most azért dolgozik, hogy transzplantáción átesett vagy dialízisre járó sorstársait állandó mozgásban tartsa.

szabadteri

 Fotó: Karnok Csaba, delmagyar.hu

 

"A Vesebetegek Regionális Egyesülete idén először tudott két olyan pályázaton is indulni, amelyen színházra, kirándulásokra lehetett különböző összegeket nyerni. Mintegy másfél millió forintot kaptunk, amiből többek között fénymásoló- és laminálógépet vettünk, továbbá el tudunk majd menni kirándulni Kiskunhalasra és a csongrádi borvidékre. Még a szabadtéri jegyekre is futotta az összegből: 41-et vettem az újszegedi programokra. A Csárdáskirálynőre már korábban vásároltam 50-et, azokat az egyesületi kassza állta" - mesélte Lukovics János elnök.

 

"A vesebetegek egyesületének 30-45 tagja van, sajnos a létszám változik. Három éve vagyok elnök, tervbe vettem, hogy megmozgatom, felvidítom a társaságot. Majdnem mindennap bejárok a klinikára a betegekhez, és más civilszervezeteknek is segítek" - tette hozzá az elnök.

 

Forrás: delmagyar.hu

 

süti beállítások módosítása