560 millióból újul meg a Pécsi Horvát Színház

Őszig mintegy 560 millió forintos állami támogatásból újítják fel és bővítik hazánk egyetlen horvát nemzetiségi színházát a pécsi belvárosban – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen.

 

Hölvényi György a teátrum új épületrészének ünnepélyes alapkőletétele előtt tartott sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy az 1992 óta működő Pécsi Horvát Színház nemcsak azért jelentős, mert horvát nyelvű előadásokat tűz műsorára, illetve horvát művészek játszanak és dolgoznak a társulatban, hanem azért is, mert az elmúlt több mint húsz évben a horvát és a magyar kultúra leggazdagabb és leggyümölcsözőbb találkozóhelye volt. Hozzátette: a színház a horvát identitás, kultúra és nyelv fontos magyarországi őrzője és megalakulása óta fontos helyet foglal el hazánk művészeti életében.

 

Az államtitkár megjegyezte: a Magyarország új alkotmányával megújult közjogi rendszer tette lehetővé, hogy az országban élő nemzetiségek igényei a korábbiaknál jóval hatékonyabban legyenek támogathatók, kielégíthetők. "Az a jó nemzetiségi politika, amely nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is szolgálja az érintettek megmaradását, igényeinek kielégítését" – mutatott rá Hölvényi György.

 

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere hangsúlyozta, hogy a baranyai megyeszékhely évtizedek óta kiemelten kezeli a városban élő mintegy tíz nemzetiséget, segíti fejlesztési elképzeléseiket, támogatást nyújt közösségeik megerősítéséhez. Emlékeztetett arra, hogy Pécs 1998-ban megkapta az UNESCO Városok a békeért díját, mert a megyeszékhely évszázadokon át garantálta, hogy a benne élő különböző nemzetiségek nyugalomban, s békében élhessenek egymás mellett.

 

 

Mint mondta, a példás együttélésnek köszönhetően erősödtek meg a pécsi önkormányzat, a magyar állam és a városban élő kisebbségek intézményei, fejlődtek közösségi terei, kulturális intézményei, a horvát színház felújítása pedig e soha véget nem érő folyamat egyik kiemelkedő részét képezi.

 

 

pecsi

 

Nagy Csaba (Fidesz), Pécs alpolgármestere az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az őszig tartó építkezéseknek köszönhetően az utóbbi két évtized legnagyobb színházi fejlesztése történik meg a városban. A mintegy 560 millió forint felhasználásával nagyobb színházterem, kelléktár, díszlettár, több próbaterem, jobb technikai feltételek várják majd a színészeket és a nézőket.

 

Hozzátette, hogy az Anna utcai létesítmény mellett, a Szent Mór utcában a horvát állam telket vásárolt a teátrumnak, amely így eddigi épületét egybe tudja nyitni a most készülő létesítménnyel. A fejlesztés viszonzásaként a horvát állam Zágrábban magyar színházat hoz létre – emelte ki.

A Pécsi Horvát Színház a magyarországi horvát kisebbség egyik legfontosabb kulturális helyszíne, amelynek feladata a hagyományőrzés mellett az újdonságok bemutatása. A teátrum társulata Horvátországban is rendszeresen fellép, sőt a határon túlról is érkeznek nézők Pécsre.

 

Az elmúlt bő két évtizedben 140 bemutatót, több mint 2000 előadást tartott és csaknem negyedmillió nézőt fogadott a társulat. A Pécsi Horvát Színházban olyan emlékezetes előadásokat láthatott a közönség, mint Miroslav Krleza Szentistvánnapi búcsú című darabjának első magyarországi horvát nyelvű bemutatója, Mujicic-Senker-Juranic A kadét című darabja vagy Göncz Árpád Magyar Médeia című művének horvát és magyar nyelvű előadása.

 

A pécsi belvárosban található épületet az elmúlt években a szűkös anyagi lehetőségek miatt nem tudták megfelelően karbantartani, a ház komoly felújításra szorult.

 

A mostani beruházás egy 600 millió forintos, vissza nem térítendő egyedi állami támogatás részeként valósul meg. A fennmaradó 40 millió forintból lehetőség nyílik a Pécsi Szerb Egyházi Gyűjtemény kialakítására, a Miroslav Krleza Horvát Intézmény sportudvara felújításának befejezésére és a Zlatko i Vesna Prica Művésztelep Közhasznú Alapítvány támogatására is.

 

Forrás: MTI

 

süti beállítások módosítása