"Szerepeim 80 százalékát szerettem" - Katona László válaszolt

A székelyudvarhelyi származású színész a székelyhon.ro-nak nyilatkozott eddigi pályájáról. Lapszemle.

A székelyhon.ro cikkéből:

 

Katona László elmesélte: miután végzett a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen, két évadon át a marosvásárhelyi Nemzeti Színház tagja volt, itt látta meg Schilling Árpád 2002-ben, és munkát ajánlott neki a Krétakörnél. "[A Krétakörnél dolgozni] nemcsak azért volt jó, mert olyan színészekkel dolgozhattam együtt, akiket akkor már ismertem és szerettem – mint például Mucsit vagy Scherert a Jancsó Miklós-filmekből –, hanem az is, hogy már az első évadtól kezdve több hónapot tölthettem például Párizsban. Szerencsére nem én voltam az egyetlen új ember, hanem még hatan érkeztek akkor a Krétakörhöz, ezért úgy éltem meg, mint egy társulat születését, és nem egyedül nekem kellett beilleszkednem egy már meglévő csapatba. Nagyon talált a szó közöttünk, Schilling Árpi személyisége pedig eléggé erős volt ahhoz, hogy kiépítsen egy jól működő csapatot" - fogalmazott Katona László.

 

katona-laszlo

Fotó: Böjte Ágnes

 

"Az első év azért kicsit nehéz volt: Budapest még idegen volt számomra, nem voltak kint rokonaim, ismerőseim, így gyakran jártam haza, Vásárhelyre még játszani is. Már a kezdetektől nagyon sokat utaztunk a Krétakörrel is, (...) akkoriban pedig sokat szívattak a határátkelőknél a román útlevél miatt. A többieknek is kicsit nehéz lehetett megszokni, hogy olykor Viola Gáborral kettőnk miatt órákig feltartóztatták a vonatot. Egyszer, útban egy szomszédos ország fesztiváljára Schilling annyira felhúzta magát emiatt, hogy felhívta a fesztivál igazgatóját, és megmondta neki, hogy ha nem engednek át minket egy-két órán belül, le fogja mondani a fellépésünket. A fesztiváligazgató felhívta a kultúrminisztert, az pedig a belügyminisztert, így engedtek át" - emlékezett a színész.

 

Katona László beszélt a Krétakör feloszlásáról, illetve Mucsi Zoltánnal és Scherer Péterrel közösen megalapított társulatukról, a Nézőművészeti Kft.-ről is. "2008-ra már nagyon kinőtte magát a társulat, nyolc előadásunk futott párhuzamosan, Schilling Árpád pedig valami másba akart kezdeni. Voltak előadások, amik tovább mentek, meg elkezdtünk újakat, aztán 2009–2010-ben úgy döntöttünk Scherer Péterrel és Mucsi Zoltánnal, hogy megvásároljuk az egyik általunk játszott előadás, a Nézőművészeti Főiskola játszási jogát – ezt már körülbelül kétszázhetven alkalommal adtuk elő –, ezért hoztuk létre a Nézőművészeti Kft. csapatot. Ez mára odáig fejlődött, hogy van nyolc saját előadásunk, amit a Szkéné vagy a Thália színházban játszunk. Párhuzamosan játszom továbbá Mundruczó Kornél minden eddigi előadásában, néha a Bárka Színházban is - mesélte Katona László, akit Szász Attila A berni követ című, nemrég bemutatott tévéfilmjében is láthat a közönség.

 

Arra a kérdésre, hogy van-e olyan szerep, amit szívesen eljátszana, de eddig nem volt rá alkalma, a színész így felelt: "Szerepálmom nincs, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az eddigi szerepeim nyolcvan százalékát szerettem – Ady szerepét különösen. A Nézőművészeti Főiskolát is már több mint tizenegy éve játsszuk, és még mindig telt ház van (...) A Sirájban Medvegyenko szerepe is közel állt hozzám – persze azt előre nem lehet meghatározni, hogy milyen szerep illik rád, miben leszel jó: ez szerintem a próbafolyamat során alakul ki."

 

A teljes interjú itt olvasható.

 

 

süti beállítások módosítása