A székesfehérvári Vörösmarty Színház április 12-én mutatja be Bulgakov A Mester és Margarita című regényének adaptációját. Hargitai Iván rendező mesélt az előadásról.
A Mester és Margarita összetett, többrétegű regény. Hogyan kezdtél hozzá a megfejtéséhez?
A történet valóban többrétegű, de inkább azt mondanám, hogy színes. Ahhoz, hogy ezt az ember jól tudja értelmezni, sokat segít, ha elmerül abban a korban, amelyben a regény született, és ismeri a szerző többi írását is. Bulgakov, majdhogynem monomániásan, többször is ugyanazt írta meg, csak mindig másként, más köntösben. Mivel több éven keresztül írta A Mester és Margaritát, rengeteg olyan gondolat kúszott bele, ami Bulgakovot élete derekán foglalkoztatta. A sok mozaikból kristálytisztán kikövetkeztethetőek a metaforák, a mögöttes jelentéstartalmak. Azt szeretném, ha tisztán, érthetően mesélnénk el ezt az érdekfeszítő történetet.
Mi az, ami számodra A Mester és Margarita lényegét adja? Mennyire lesz szubjektív a te olvasatod?
Bizonyos szempontból talán szubjektív, de alapvetően megpróbáltam hű maradni a bulgakovi gondolathoz. Hogy számomra mi ennek a műnek az esszenciája, arról nem szívesen beszélek. Úgy érzem, a szavak valami nagyon lényegit vennének el az egész költőiségéből, és eléggé száraznak, filozofikusnak tűnne, ha beszélni kezdenék róla. Márpedig Bulgakov minden írását hiheteten szellemesség és szarkazmus jellemzi. A bonyolult, filozofikus történetet egy érdekfeszítő, rendkívül sokszínű mesébe bugyolálja be. A tréfa ugyanúgy jelen van benne, mint a horror, vannak benne filozófiai beszélgetések, megjelenik az értelmiségi lét drámája, mindez hol a kommersz műfajok, hol a bonyolult lélektaniság eszközeivel. És közben mégis egységes marad a mű gondolatisága.
Műfaji meghatározás szerint az előadás „álom két részben". Miért?
Ez is a többrétegűségre utal. Valójában három szint szólal meg a történetben. Van a csaknem valóságos közeg, a 30-as évek Moszkvája. Ebbe hasít bele egy irracionális, metafizikus réteg, amely már-már horrorisztikus és megmagyarázhatatlan. A harmadik rétegben a főszereplő, a Mester regénye ölt testet. Néhány színész több szerepet is játszik: egy hiányosságot próbáltam ezzel erénnyé kovácsolni. Nyilván nincs hatvan színészünk, aki a szöveges szerepeket életre kelti, így viszont tudtam játszani azzal, hogy egy-egy embernek milyen furcsa alakváltozásai lehetnek.
Kép a próbáról: Lábodi Ádám (Hontalan Iván), László Zsolt (Woland), Kuna Károly (Berlioz)
Gondolom, elmélyült munkát kívánt a saját olvasat kialakítása. Mennyi időbe tellett, amíg elkészült a Mester és Margarita szövegkönyve?
Négy-öt hónapon keresztül dolgoztam rajta, de ezalatt nem csak a rendezői koncepció kialakítására koncentráltam. Megpróbáltam elmélyülni a regényben, annak érdekében, hogy a végleges szövegváltozatban ne az én külső, erőltetett gondolatom, hanem valóban a regény lényege legyen benne. Nem egyszerű egy regényt színpadra alkalmazni, hiszen ha kiragadom a párbeszédeket, attól még nem lesz belőle színdarab. Egy 500 oldalas regényt kell egy 70-80 oldalas példányba sűríteni, tehát óhatatlanul kiesnek belőle szövegek, mégis mint "cseppben a tengert" kell megmutatni a teljes mű gondolatiságát. Viszont a színháznak megvan az az előnye a regénnyel szemben, hogy itt a színészek mozdulataival, tekintetével rengeteg dolgot el tudunk mesélni. Furcsa szövet a dráma. Hiányzik a holdudvara: ez az, amit hozzá kell rendezni, hogy teljessé váljon a kép.
Milyen lesz az előadás látványvilága?
Erről sem szeretnék túl sokat elárulni előre. A Mester és Margarita egy nagyvárosi történet, annak minden jó és rossz tulajdonságával együtt. Egy város jó tulajdonsága lehet például, hogy folyamatosan pezseg, élettel teli, sok-sok emberi sorsot és történetet hordoz. Ezzel szemben a rossz oldala az elszemélytelenedés, az elidegenedés, a nagyképűség, a romantika és a transzcendencia negligálása, cinikus szemlélete. Ezt a nagyvárosi miliőt kell tehát a díszletnek megidéznie – ami lehet New York, Budapest, Párizs vagy akár Moszkva – az összes jó és rossz tulajdonságával együtt.
A szereposztás már nem titok, és meglehetősen ígéretesnek tűnik.
Volt a szereposztásnak olyan része, amelyben kezdettől fogva biztos voltam, és volt, hogy a próbák igazoltak a döntésem helyességéről. László Zsolt játssza Wolandot, Poncius Pilátust Cserhalmi György kelti életre, Törőcsik Franciska Margarita, Egyed Attila pedig a Mester lesz. Az eredeti történet szerint Margarita a 30-as évei elején jár, tehát idősebb, mint Törőcsik Franciska. Adott egy 40-50 közötti értelmiségi férfi, akinek mind az irodalmi, mind a magánélete kusza és zaklatott. Élete válságos delelőjén találkozik egy nála 20 évvel fiatalabb lánnyal, aki érthetetlen módon beleszeret, és a szerelmen túl hihetetlen életszeretetet és vitalitást ad neki. Attila és Franciska próbái tökéletesen igazolták, hogy ez egy létező, a szónak a jó értelmében vett átélhető, modern páros, amelyre az életben is sok példát láthatunk.
Forrás: Vörösmarty Színház
U.sz.: Szinhaz.hu
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.