6377 néző, 45 óra színház - Véget ért a Nemzeti fesztiválja

13 nap alatt 13 ország huszonegy előadása került színpadra a Nemzeti Színházban. A hagyományteremtő céllal létrehozott színházi találkozó minden előadása nagy sikert aratott - összegezte a Nemzeti Színház az első alkalommal megrendezett Madách Nemzetközi Színházi Találkozó eseményeit.

4d MITEM eoszfoto-210

 

A Nemzeti Színház összefoglalója:


„Az a célunk, hogy Magyarország felkerüljön a nemzetközi színházi találkozók térképére" – fogalmazott Vidnyánszky Attila, a Nemzeti főigazgatója februárban, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) sajtótájékoztatóján.


Nyolchónapos előkészület előzte meg a MITEM-et, a Nemzeti Színház tavaly nyár végén vette fel a kapcsolatot a vendégszínházakkal. Az előadások jelentős részére a jegyek már a meghirdetéskor elkeltek, két előadást leszámítva minden produkciót telt ház fogadott. Az eredetileg tervezett 20 előadás mellett a Viktor Rizsakov rendezte Gogol.Revizor előadásból – a nagy érdeklődésre tekintettel – plusz előadást is be kellett iktatni, nagy örömünkre a moszkvai társulat és a rendező ezt azonnal vállalta.

 

1d MITEM eoszfoto-8630

 

Az előadásokat összesen 6377 néző látta, megtisztelő, hogy a hazai színházi szakma meghatározó szakemberei szinte egytől-egyig részt vettek egy vagy több előadáson. A tizenhárom nap alatt a Nemzeti 620 vendégművészt és műszaki szakembert fogadott, az előadások összhosszúsága 2740 perc volt, azaz több, mint 45 óra. Az előadások közül 10 a Nagyszínpadon került színre, a többi stúdióelőadás volt. A leghosszabb előadás az Újvidéki Szerb Nemzeti Színház három felvonásos, 6 óra hosszúságú, rendkívül izgalmas Csehov-darabja, a Sirály, a legrövidebb a Bagdadi Nemzeti Színház 50 perces Camp című előadása volt. A produkciókat feliratozás vagy szinkrontolmácsolás kísérte.


A MITEM sikerei között könyvelhetjük el, hogy a Nemzeti Színház előadásai több külföldi színház és rendező figyelmét felkeltették, így – reményeink szerint – produkcióink Európa jeles teátrumainak színpadán is feltűnnek majd.


A MITEM meghívására Magyarországra látogatott – többek között - Anatolij Vasziljev, az orosz rendezőóriás; Rimas Tuminas, a kortárs litván színház egyik legnagyobb alakja; Jon Fosse, a norvég bestseller drámaíró; a Sztanyiszlavszkij-díjas Viktor Rizsakov, a világ minden színházában elismert orosz rendező; Claude Régy, a francia rendezők doyenje és Valerij Fokin, a Mejerhold Központ alapítója, az Alekszandrijszkij Színház művészeti vezetője; Andrej Mogucsij, az első diplomáját repülőmérnökként szerző sztárrendező „fenegyerek", az edinburgh-i fesztivál első orosz nagydíjasa.

 

A MITEM kísérőprogramjai is sikeresek voltak, a mesterkurzuson például tucatnyi magyar színésznövendék vett részt.

 

 

Képes összefoglaló a MITEM-ről:

Fotók: nemzetiszinhaz.hu, eoszfoto

 

1d MITEM eoszfoto-8545

1.

1d MITEM eoszfoto-8551

2.

1d MITEM eoszfoto-8601

3.

1d MITEM eoszfoto-8605

4.

1d MITEM eoszfoto-8612

5.

1d MITEM eoszfoto-8645

6.

1d MITEM eoszfoto-8671

7.

3d MITEM eoszfoto-6

8.

4d MITEM eoszfoto-65

9.

4d MITEM eoszfoto-99

10.

4d MITEM eoszfoto-171

11.

4d MITEM eoszfoto-225

12.

5d mitem eoszfoto 237 1

 13.

5d mitem eoszfoto 284

14.

MITEM eoszfoto-26

15.

mitem eoszfoto 5

16.

mitem eoszfoto 14

 17.

 

A MITEM szervezője, a Nemzeti Színház köszönetet mond minden vendégszínházának, nézőjének, támogatójának! A MITEM médiatámogatója a Heti Válasz, az MTVA, a Magyar Rádió és az Info Rádió volt, a MITEM a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében került megrendezésre.


Forrás: Nemzeti Színház

 

süti beállítások módosítása