Shakespeare-szonettek ihlette kollázsok és versek közös kiállítása nyílt

William Shakespeare ihlette papírkollázsokat és verseket vonultat fel Katona Szabó Erzsébet textilművész és Kodolányi Gyula költő, műfordító közös kiállítása a budapesti Barabás Villában; az Üzenet William Shakespeare-től – improvizációk szonettekre című tárlat április 9-től látható.

William Shakespeare

 

Katona Szabó Erzsébet az MTI-nek elmondta, hogy a tárlaton az általa fejlesztett alkotói formát láthatja majd a közönség: ragasztott, gyűrt és színezett papírra kézírással Shakespeare-szonetteket írt.


Felidézte, hogy 2002-ben a kecskeméti művésztelepen Shakespeare-szonetteket olvasott Szabó Lőrinc fordításában, majd a szövegeket úgynevezett Jacquard-kártyákra - lyukacsos kemény lapokra - írta. Felidézte, hogy a kártyák segítségével szőtték a mintát az anyagba a 18. századtól Franciaországban. A szép szöveget sokszor leírni meditatív játék lett - hangsúlyozta a textilművész, hozzátéve, hogy a lapok a napfény hatására megbarnultak, így sajátos hangulata lett az egyes műveknek.


Kodolányi Gyula kiállításon látható "naiv verseit" a Shakespeare-szonettek fordulatai inspirálták. A költő felidézte, hogy a versek sorait, félsorait építette a saját szövegeibe. "Az én mai világom szólal meg ezekben a versekben" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy számára főleg a bonyolultabb, a rendkívül erőteljes képiségű szonettek voltak inspirálók. A költő szólt arról is, hogy a szentendrei Vincze Papírmerítő Műhelyben vitette papírra a Farkas Anna által tipografizált angol és magyar nyelvű költeményeit.

 

A tárlathoz kapcsolódva könyv is készül, a kiállítás zárórendezvényén április 24-én, Shakespeare 450. születésnapja alkalmából mutatják be a textilművész és a költő munkáit tartalmazó angol és magyar nyelvű kötetet a Barabás Villában.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása