Anamesa - Fogyatékkal élők és egészségesek közös összművészeti fesztivált rendeznek

Budapesten is megrendezik április 23-tól három napon át a II. Anamesa Találkozót, amelynek célja, hogy a művészeten keresztül közelebb vigye egymáshoz a társadalom fogyatékkal élő és egészséges tagjait.

logo-festival anamesa

 

A sorozatban helyet kapnak táncbemutatók, színházi előadások, utcai felvonulások és cirkuszprodukciók is, amelyekben Athénból, Bécsből és Magyarországról érkező mozgássérült és egészséges diákok, művészek, szakemberek alkotnak együtt. A felvonulások a belvárosban zajlanak majd, a színházi előadásoknak pedig a Nemzeti Színház és a MOM Kulturális Központ ad otthon - közölték a szervezők az MTI-vel. A fesztivál idén Picasso munkássága köré összpontosul.


Az Anamesa Találkozó fővédnöke és támogatója Hozleiter Fanny (Mosolyka) író és Geszti Péter dalszövegíró, énekes, reklámszakember lesz.


Az Anamesa egy francia-magyar-görög kezdeményezés, amelyben a budapesti Gustave Eiffel Francia Gimnázium, az athéni Eugene Delacroix Francia-Görög Gimnázium (LFHED) tagjai, a DK-BEL francia tánctársulat, az Elika francia színházi társulat tagjai és a görög Guitarfor zeneiskola önkéntesei valósítanak meg közösen különböző művészeti performanszokat. A rendezvényt januárban Párizsban is megtartották.


A program célja, hogy felhívják a figyelmet a fogyatékkal élőkre, és a találkozókon az egészségesekkel közösen létrehozott alkotások, előadások segítségével megkönnyítsék számukra a társadalomba, az iskolai életbe való beilleszkedést.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása