Kolpert úr - Kortárs német dráma Dunaújvárosban

Utolsó bemutatóját tartja április 17-én a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház. A kortárs német szerző, David Gieselmann Kolpert úr című művében krimi, vígjáték, realisztikus társadalomkritika és thriller keveredik.

kolpert 

 

Ajánló az előadás elé:

 

A látszólag sikeres és jómódú fiatal pár Ralf és Sarah, eddigi életüket megelégelve valami újra vágynak. Végig lebegtetve van, hogy a címbéli Kolpert úr valóban halott-e, és a házigazdák ölték-e meg vagy csak viccelődnek a halálával. A vendégségbe hívott, látsz

ólag normális házaspár sokáig nem tud mit kezdeni a képtelen helyzettel és vendéglátóik sokszor zavarbaejtő ugratásaival.

 

Ebben az abszurd komédiában a négy szereplő állandóan jelen van a színpadon. Új színt, fordulatot a pizzafutár megérkezése hoz, aki csak úgy belecsöppen a káoszba és értetlenül áll az események előtt.

 

 

Az előadás (fekete) humorral, szellemes megoldásokkal szól nagyon is komoly problémákról: az erkölcsi-lelki kiüresedésről, a mai ember elmagányosodásáról, az emberi kapcsolatok értéknélküliségéről, a mértéktelen fogyasztás iránti vágy hiábavalóságáról.

 

 

 

Fige Attila rendező a produkcióról:

forrás: Dunaújvárosi Hírlap, Usz: Színház.hu

 

"Ez egy merész vállalkozás. Izgulok is, hogy hogy fog sikerülni, hogy fogja fogadni a dunaújvárosi közönség, hiszen ez a darab jellegében is más, mint amit eddig játszottak, vagy bemutattak a színházban. Műfaját tekintve ez egy sötét komédia, amit az abszurditás jellemez. A felső tízezer életének kietlensége, sivársága mutatkozik meg benne. A darab egy gyilkosság körül forog. Úgy gondoltam, hallunk eleget gyilkosságokról, szörnyű történetekről a médiában, és ez valahogy mindig izgatja az embert, akárcsak az a kérdés, hogy juthat el idáig egy ember, mik az indítékai. (...) Bár a Kolpert úr azt fejtegeti, hogy a szürke hétköznapok mennyire bedarálják az embert, ez egy komédia, tele humorral, eleve egy tréfára épül, tehát nem kell szorongania a nézőnek".

 

Az előadásról képekben:

Fotó: Őri György

 

bartok1

1.

 

bartok3

2.

 

bartok2 

3.

 

 bartok4

4.

 

bartok5

5.

 

kolpert2 

6.

 

bartok6

7. 

 

kolpert

8. Fotók: Bartók Kamaraszínház

 

David Gieselmann: Kolpert úr

 

Fordította: Forgách András

 

Szereplők:

 

Ralf Droht: Csadi Zoltán

Sarah Dreher, a barátnője: Tőkés Nikoletta

Edith Mole: Lapis Erika

Bastian Mole, a férje: Kiss Attila

Pizzás: Gasparik Gábor

 

Jelmeztervező: Siegrist Cecília

Díszlettervező: Sáfárik Tamás

A rendező munkatársai: Siegrist Cecília, Dubai Péter

 

Rendező: Fige Attila

 

16 éves kortól

 

Premier: 2014. április 17.

További előadások: április 23. 18:00, április 25. 19:00,

május 13. 18:00, május 17., 21., 28. 19:00

 

süti beállítások módosítása