Tovább ring a Bárka - A színház terveiről

Az alábbiakban a Bárka Színház közleményét olvashatják, melyben értesülhetnek a színház terveiről.

 Barka nezoszemmel

A Bárka nézői szemmel

 

A Bárka Színház már a jövőn dolgozik:

 

Bár nagy változások történtek a Bárka életében – változott a fenntartónk, színészek elmennek, s jönnek újak – de mi továbbra is a főváros és a magyar színházi élet egyik legszínesebb kulturális intézménye maradtunk. Közismert alkotók közreműködésével számos sikeres darabot állítottunk színpadra és a 2014-2015-ös évadot is ennek szellemében állítottuk össze.

 

Lesz BárkaNyár Fesztivál. Ennek a különlegesnek ígérkező fesztiválnak már második éve ad helyet a Bárka Színház Amfiteátruma, mely mögött a festői Orczy park szolgál háttérül. A két hétvégén (2014. augusztus 7-8-9 és 14-15-16.) keresztül tartó programsorozatunkban lesznek koncertek, színházi előadások, gyermekprogramok, Tolnay Klári- és Cseh Tamás-nap, kiállítás és egyéb meglepetés. A részletes programmal hamarosan jelentkezünk!

 

barkasz

 

A 2014-2015-ös évadban a kedvelt repertoár mellé négy új bemutatót tervezünk, melyekben majd találkozhat a Bárka közönsége eddigi kedvencei mellett az új színészeinkkel is.

 

Elsőként a világhírű litván rendezőnővel, Yana Ross-szal dolgozunk, aki Alekszander Molcsanovnak, a legizgalmasabb orosz szerzők egyikének nemrégiben írott művét, a Gyilkos-t állítja színpadra, melyet már a világ számos országában bemutattak, de magyarul a Bárkán lesz először látható Radnai Annamária fordításában. A történet egyszerre szívfájdító és mulatságos, amilyenek azok az orosz történetek, melyeket szeretünk. Road movie, váratlan happy enddel... A főbb szerepekben: Jerger Balázs, Szabó Erika, Rózsa Krisztián, Varjú Olga, Gados Béla. Bemutató: 2014. szeptember 27.

 

Ezt követően folytatódnak a Bárka átmeneti nehéz helyzete miatt félbeszakadt Rovarok próbái. Tasnádi István és Vidovszky György az East Balkán és A harmadik hullám után ismét ifjúsági előadást készít a Bárka Színházban – a trash revü egy kérészlány egy napjáról szól – neki ennyi az élete, ezen az egy napon kell valami fontosat tennie. De mi lehet az? A főbb szerepekben: Szabó Emília, Jerger Balázs, Klem Viktor, Nagy Dániel Viktor, Marofka Mátyás, Szabó Simon. Bemutató: 2014. december 21-én.

 

Barka Szinhaz

 

Az évadunk második felében is izgalmas meglepetésekkel készülünk.

 

Ki tudja, vajon mi a közös a papír zsebkendő, a tea filter, a zipzár, az óraátállítás, a kvarclámpa között? Hát az, hogy valamennyit az első világháborúnak köszönhetjük. Idén száz éve, hogy kitört a XX. század első nagy világégése – most készülő előadásunk, Forgács Péter rendezésében erről a száz évről szól majd egy több szálon futó, izgalmas családtörténet keretében, melynek szerzője Kőrösi Zoltán.

 

Ezen kívül tervezünk még meglepetés-bemutatót a -011-Alkotócsoporttal közösen, Radnai Márk rendezésében. De erről egyelőre még csak ennyit árulhatunk el...

 

Várjuk, jöjjön, jöjjetek!

 

 

 

 

süti beállítások módosítása