"Fel kell készülni a váratlanra" - Interjú Bán Jánossal

Bemutatóra készül április 23-án a Rózsavölgyi Szalon. Interaktív tréninget tartanak, melyet Márai Sándor sajátos „kézikönyve", A szegények iskolája ihletett. Az Árkosi Árpád irányítása mellett megvalósuló előadást Sediánszky Nóra írta színpadra. A történetben az egykori műkereskedőt, aki valaha a 100 leggazdagabb magyar közé tartozott, Bán János formálja meg, a színészi ambíciókat dédelgető, lecsúszott "éjszaka szépét" Tánczos Adrienn kelti életre.

Társuk a zenész, Árkosi Szabolcs, akinek a multi-kultúra szétverte minden álmát. Ők hárman, Tibetben találkoznak, ahonnan együtt visszatérnek Magyarországra és megalapítják a Magyar Nemzeti Szegénység Központ felügyelete alatt működő Szegénységművészeti Tréning Társulatot, ahol a szegénységre oktatnak egy sajátos művészeti terápia segítségével. Az előadás kapcsán Bán Jánossal beszélgettünk.

 

 

Milyen lesz ez a darab?

 

Ez nem színdarab, inkább azt mondanám, hogy ez Márai Sándor A szegények iskolája című könyve alapján íródott aktuális szegénységművészeti terápia vagy tréning. Márai a szegénységet, mint korának jelentős problémáját fanyar iróniával, rendkívül szellemesen és mély filozófiai gondolkodással kezeli. Azt járja körül, hogy hogyan lehet harmonikusan kezelni a szegénységet, hogy lehet együtt élni vele, és hogy lehet szegényen is a társadalom hasznos polgárának lenni. Gyakorlatilag egy görbe tükörből fogalmazza meg a problematikát, amit ha összepárosítunk a mai világunkban nagyon divatos tréningekkel, akkor ebből egy érdekes dolog születhet. Az itt megjelenő szerepek nincsenek megírva, a karakterek struktúráját a Márai szöveg alapján közösen próbáljuk fölépíteni. Ebben az esetben tehát nem megfejteni kell egy személyiséget, mint egy hagyományos drámában, hanem ki kell találni.

 

EDV 9715 webre

 

Hogy haladtok?

 

Én úgy dolgozom, hogy a figurát, mint egy puzzle-t vagy egy mozaikot, bizonyos elemekből rakom össze és aztán jó esetben ebből végül összeáll a személyiség térkép. Olyankor szoktam jó úton járni, amikor úgy tudok improvizálni, ahogy a szerep beszél.
A borbély című előadásnál is az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy van egy költői, archaizáló szöveg, mellette millió más dologra kell figyelni, például, hogy ne vágjam meg a vendéget, és eközben természetesen kell tudni improvizálni a kuncsaftnak, a nézőknek, vagy akár az utcának. Ez sokfajta figyelmet, gyakorlást és rendkívüli koncentrációt igényel. Most már tudom, ki a borbély és ezáltal a figura karakteréből, szellemiségéből tudok fogalmazni. De e mögött volt egy nagyon komoly három hónapos felkészülési idő. Ha elölről kellene kezdeni, biztos, hogy nem vágnék bele. Erre most Tolnai Ottó helyett kaptam egy Márait, amivel hasonló gondjaim vannak.

 

Lehetséges minden helyzetre, reakcióra felkészülni?

 

Nem lehet száz százalékban felkészülni mindenre. De ez elképesztően nehéz helyzet a színész számára, mert abban mégiscsak van egy biztonság, hogy az ember a színpadon áll, a rivalda elválasztja a nézőtértől, és ott fent kell valami érvényeset csinálnia, itt viszont az előadás sikere jelentős részben a nézőkön múlik, és azon, hogy sikerül-e a színésznek velük megtalálni a megfelelő kontaktust, működik-e az interakció közöttük. A szegények iskolája szabályozott interakcióra épít, amit minden esetben mi kezdeményezünk. Amikor a tréningnek bizonyos gyakorlati elemeit mutatjuk be vagy próbáljuk szimulálni a nézőkön keresztül, azt mi irányítjuk. Itt is fel kell készülni váratlan dolgokra, de nem annyira, mint A borbély esetében.

 

A borbély nemcsak bevonja a közönséget az előadásba, hanem egy másik határt is átlép azzal, hogy fizikai érintkezésbe kerül bizonyos nézőkkel.

 

Számomra az a különleges benne, hogy miközben a közönség a civil habitusával jelenik meg, én egy felvett személyiséggel. Persze a borbélyban én is benne vagyok, de nem én vagyok a borbély. A néző viszont a saját energiáival, figyelmével, szókészletével és viselkedési normáival van jelen.

 

Volt olyan eset, hogy külső embernek, az asszisztensnek, a rendezőnek közbe kellett avatkoznia, mert te már nem tudtad megoldani a helyzetet?

 

Volt. Az utcáról bejött egy fiatalember, aki öntevékenyen beült a borbélyszékbe az első kuncsaft után. Az egy veszélyes helyzet volt, úgy éreztem, hogy rossz szándékú provokáció, amit ő nem érzékelt, nem volt abban az állapotban. Én tartottam ameddig csak lehet a dolog udvarias, protokolláris részét, de kellett a rendező, Hudi László segítsége is a helyzet megoldásához.

 

EDV 9686

 

Hol a határ, meddig mehet el a színész abban, hogy aktivizálja a nézőt? A szegények iskolájában például arra kéritek őket, hogy fogalmazzák meg érzéseiket, véleményüket bizonyos dolgokról.

 

A tréningnek meghatározó része, hogy felmutatunk filozófiai téziseket, fogalmakat (pénz, szerzési ösztön, szerelem, stb.) és elmagyarázzuk, interakcióval egy játék során megmutatjuk ezeknek a gyakorlati értékét.

 

Mi történik, ha nem sikerül a nézőket játékra csábítani? Akkor hogyan lendül tovább az előadás?

 

Akkor mutatunk mi egy próbajátékot. Természetesen arra is van megoldásunk, hogy hogyan kezeljük azt, ha a néző épp nem aktív.

 

A fiad idén diplomázik a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Milyen érzés, hogy ugyanezt a küzdelmes és rögös pályát választja? A döntését annak idején támogattad vagy próbáltad lebeszélni?

 

Egyiket sem tettem, csak annyit mondtam neki, hogy ha ezt akarja csinálni, akkor nagyon sokat kell dolgoznia, tanulnia és nemcsak a szövegtanulásra, vagy a színpadi játékra gondolok, hanem magáról a hivatásról, az emberről, a pszichológiáról, a dramaturgiáról, sok minden másról kell alapos, elmélyült ismereteket szerezni. A személyiség- és fizikális fejlesztés vagy kondícióban tartás ugyanolyan alapeleme ennek a hivatásnak, mint maga a tanulás.

 

Van egy közös előadásotok is a Katonában, a Rükverc. Tanítgattad, tanítgatod közben?

 

Nem. Csak annyira, mint bármelyik másik kollégát. Én azt tartom megfelelő metódusnak, ha az ember ad egy jó sorvezetőt és a tanonc magától talál rá a helyes útra.

 

Sok olyan rendezővel találkoztál a pályádon, aki tudott ilyen jó sorvezetőt adni?

 

Sokkal nem, de szerencsés vagyok, mert egy párral azért találkoztam.

 

EDV 9694

 

Elégedett vagy a pályáddal?

 

Bizonyos tekintetben igen, mert végül is azt, amit akartam az életemben, megcsináltam és még nincs vége. Másrészt viszont az ember soha nem lehet igazán elégedett magával, mert az valami végességet jelent. Részese voltam több világszínvonalú produkciónak, mint például a Revizor és a Három nővér (a Katona József Színházban, a szerk.). Ha a filmes munkásságomat nézem, eljátszottam Az én kis falum című film főszerepét (Otík). A film Oscar-díj jelölésig jutott a Legjobb külföldi film kategóriában. 2011-ben Csehországban Trebbia Európa díjjal tüntettek ki. Ugyanabban az évben, Szlovákiában Életműdíjat kaptam (A színészi küldetés díját (Actor's Mission Award)), és Jeremy Irons mellett van a nevem a Dicsőség hídján. Tehát, ami a filmes pályafutásomat illeti, ott is sikerült nemzetközi szinten olyasmit csinálni, ami keveseknek adatott osztályrészül. Nem vagyok elégedetlen sem a sorssal, sem a hivatással. Elégedetlen vagyok viszont a színházművészet helyzetével a mai magyar közéletben.

 

Szerző: Spilák Klára

 

Színház.hu

 

süti beállítások módosítása