Nemzeti dokumentumfilm – Salamon András rendező válaszolt

Az Alföldi-féle Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg a 'Nemzeti dokumentumfilm' című alkotás. A rendező, Salamon András volt az ATV Start plusz vendége.

salamon

 

Az ATV cikkéből:

 

„A film két ellentétes folyamatot mutat be: egyrészt a Mephisto című darab épülését az első próbától a színház utolsó előadásáig, és ezzel párhuzamosan egy társulat szétesését, elmúlását, megszűnését" – számolt be Salamon András.


A rendező elmondta, reméli, a film meg tud valamit mutatni az egymásba kapaszkodásból, miközben megszületett a döntés: nem mehet tovább, és elindul a visszaszámlálás.

 

 

„Ha valami érdekes van ebben a filmben, akkor az az, hogy a színház lényegével, a pillanatnyi élmény elmúlásával fordul szembe azzal, hogy megörökíti, miközben a filmes formanyelv, a vizualitás segítségével olyan dolgokat is meg tudunk mutatni, amit a színházban soha nem látnak a nézők, pedig sokan többször is megnézték az előadásokat" – mondta Salamon András.

 

A rendező tájékoztatása szerint április 24-től két fővárosi mozi kezdi vetíteni a Nemzeti dokumentumfilmet.

 

Forrás: ATV

 

 

süti beállítások módosítása