A kaktusz virága - Új bemutatóra készül a Bánfalvy Stúdió

A Bánfalvy Stúdió legújabb bemutatója, A kaktusz virága április 26-án a RaM Colosseumban lesz látható. Ennek kapcsán olvashatnak rövid interjút Bánfalvy Ágival.

 

Elsőre felvettek a Főiskolára. Kik voltak a mestereid és milyen útravalóval engedtek el négy év után?
Babarczy László, Szinetár Miklós, Gosztonyi János és Versényi Ida. Ők arra tanítottak, hogy önálló, kreatív, magammal szemben fegyelmezett, a színházzal alázatos legyek.


Friss diplomával a Vígbe szerződtél, ahol azonnal belecsöppentél pár Presser-musicalbe. Milyen emlékeket őrzöl innen?
Sikerélményekkel teli időszak volt számomra, úttörők voltunk a zenés műfajban. Ez azért volt különös, mert egy prózai színház valósította meg a hazai musicaljátszást. A XXI. században alapkövetelmény lett a magas ének- és tánctudás. Mivel manapság a musical népszerű és divatos, így a mi '70-es évekbeli előadásaink megelőzték a kort.

 

Banfalvy

Fotó: agibanfalvy.com


Három év Filmgyár (Mephisto, Csontváry, Szabadíts meg a gonosztól!, Abigél ) után 27 évesen mégis Párizsban landolsz...
Megtudtam, hogy Jean-Luc Godard Passion c. filmjének válogatása lesz. Sikerült is szerepet kapni a filmben, ahol egy amerikai modellt alakítottam. Fél évig forgattunk, belekóstoltam a sztárvilágba, és egy másik film főszerepét is megkaptam.


Kik voltak a partnereid?
Világsztárok: Hanna Schygulla, Isabelle Huppert, Michel Piccoli.


Innen azért elég nagy ugrás Amerika. Nem tartottál a kudarctól?
Túl sokat nem gondolkodtam, inkább a lehetőségeket és a helyemet kerestem az Újvilágban, szerencsére meg is találtam.


Hogyan tudtad elfogadtatni magad, milyen produkciókban szerepeltél?
Mikor úgy éreztem, „állok a nyelvemen", egy ügynökség révén Los Angelesbe kerültem. Ott különböző kategóriák voltak, engem a drámai-filmszínészibe soroltak. Sok filmben játszottam, újabb szerepköröket is megtaláltam. Miközben az egyik egyetemen filmszínészetet tanítottam, felkértek Shakespeare Vízkeresztjének megrendezésére. Az Arena Színházban egy komplex előadást hoztunk létre, élő zenével, filmmel. Nem mindennapi kihívás volt klasszikus Shakespeare-t adni a film hazájában, ahol olyan sikerünk volt, hogy a megszabott előadásszám dupláját játszottuk.

 

2

 

Amerika meghódításának „egyenes következménye": ismét Magyarország.
Itthonról konkrét szerepekre hívtak. Többek között Márton András az akkor alakuló Merlin Színházba hívott a Játék a kastélyban angol nyelvű előadásának női főszerepére. Úgy gondoltam, csak egy kis kitérő lesz, de annyi minden megváltozott az életemben, hogy itt maradtam.


Voltak-e irigyeid a kinti sikerek miatt, miként tudtál bekapcsolódni az itthoni színházi életbe?
Remek szerepeket kaptam, a szakma mégsem irigykedett. A közönség kifejezetten szeretett, voltak olyanok, akik észre sem vették, hogy elmentem, köszönhetően az Abigél TV-film sikerének és gyakori ismétlésének.


Honnan jött az ötlet és a bátorság egy saját iskola (Bánfalvy Ági Iternational Studio) alapítására?
Volt egy koreográfus kollégám New Yorkban, aki Magyarországon kurzust tartott és engem kért fel partnernek. Később ő elment, a résztvevők maradtak és ők kérték, hogy folytassam velük angolul a munkát. Ezután magyar nyelvű hallgatók is csatlakoztak hozzánk, és ez beindította önmagát. Így jutottunk el a 3 éves professzionális színészképzésig. Iskolai vizsgaelőadásainkat híres rendezők, Árkosi Árpád, Csiszár Imre állítják színpadra.


Több díjban is részesültél. Melyik a legkedvesebb számodra?
Sokat jelentett fiatal színésznőként, hogy színészóriások (Ruttkai Éva, Básti Lajos, Bessenyei Ferenc, Garas Dezső) között kaptam meg az Abigél Torma Piroskája szerepéért a nívódíjat.

 

1

 

Apropó Abigél. A neved viselő Stúdió nem elégedett meg pusztán az oktatással, saját produkciókat is létrehozott. Nem volt ez vakugrás a sötétbe?
Férjemmel, Horváth Csabával – aki stúdióvezető, rendező és producer egy személyben – a vizsgaelőadások sikerén felbuzdulva közösen találtuk ki, hogy önálló produkciókat hozunk létre, mivel erre komoly igény mutatkozott. Első komoly sikerünket Bernard Slade: Jövőre veled ugyanitt 1 c. vígjátékával arattuk. Az előadást Horváth Csaba rendezte, partnerem azóta is Harmath Imre. A produkció a Thália Színházban látható, túl van a 150. előadáson. Színháztörténeti kuriózumként említeném meg, hogy a 'Jövőre 1' 100. előadása után közvetlenül a Jövőre veled ugyanitt 2-esnek a premierjét is itt tartottuk meg. Remélem ez nem csak nekünk, hanem a nézőknek is örökre emlékezetes marad.


Beaumarchais: Figaro házassága c. vígjátékát is több mint 80-szor játszottuk, életet leheltünk egy ritkán látott és játszott darabba. A Figaro bemutatójára is a Thália Színházban került sor Rékasi Károly főszereplésével, itt debütált a Stúdió azóta már végzett hallgatója, Bugár Anna, aki több produkciónkban bizonyítja tehetségét.
Az Abigél ötletét a korábbi sikeres TV-sorozat adta, így nagy teherrel indultunk. A bemutatót fél évig tartó casting előzte meg, de Szikora János kitűnő rendezése minden kétséget eloszlatott. Hitelességét bizonyítja, hogy a több évtizeddel ezelőtti TV-filmben és a mostani színházi előadásban Rátonyi Hajni főiskolás osztálytársammal együtt szerepelhetünk.


Egyébként tavaly novemberben a debreceni Főnix Csarnokban 3300 néző előtt (mert többen nem fértek volna be úgy, hogy jól lássanak) játszottuk Szabó Magda kortárs szerző prózai darabját, amely a 75. előadás felé halad. Külön büszkeség, hogy az Abigél zenéjét gyermekem, Horváth Olivér szerezte.


Legújabb bemutatótokban, A kaktusz virága c. zenés játékban ez az első alkalom, hogy színészként nem lépsz fel, viszont producerként jegyzed az előadást.
Nem bánom, hiszen így több mással tudok foglalkozni, ami a produkció létrehozásában fontos. Egyébként sosem voltam az a színész, aki mindenáron szerepelni akar. A kaktusz virága c. zenés játék Schlanger András remek rendezésében újrafordítva kerül a közönség elé. Az előadás jazzesre hangszerelve, vokállal, táncosokkal, élőzenével komplex élményt ad, melyben a zenekar a látvány része lesz, hiszen a muzsikusok a színpadon helyezkednek el. A Színművészeti Egyetem két végzős hallgatója, Kosik Anita és Sándor Péter, Novák Eszter tanítványai alakítják a fiatalokat Détár Enikő, Xantus Barbara és Hujber Ferenc mellett.


Miután saját társulata nincs, a Stúdiónak nem lehet egyszerű a színészegyeztetés. Hogyan tudjátok ezt megoldani?
Az az előnyünk, hogy több szereposztásban is tudunk játszani, a darabokra a legmegfelelőbb színészkollégákat tudjuk szerződtetni, ilyen csak egy filmnél engedhető meg. A nálunk fellépő színészek közül, a korábbiakon kívül néhány nevet azért a teljesség igénye nélkül megemlítenék: Gregor Bernadett, Trokán Péter, Körtvélyessy Zsolt, Rékasi Károly, Száraz Dénes, Pindroch Csaba. A korábban végzős növendékeim közül még Bagi János kapott komoly feladatot.


A két utolsó nagy siker (Abigél és A kaktusz virága) után milyen darab színrevitelén töröd a fejed?
A Stúdió új darabbal is készül, melynek bemutatóját az ősszel tekintheti meg a tisztelt publikum. Hogy mi lesz, az maradjon még titok!

 

Forrás, fotók: Bánfalvy Stúdió

 

 

süti beállítások módosítása