Sánta Ferenc Az ötödik pecsétjét vitte színre egy moszkvai színház

Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regényének színpadi változatával ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját az orosz Történelmi-Néprajzi Színház.

 

Az állami tulajdonban lévő moszkvai teátrum az egyetlen drámai színház Oroszországban, amely az orosz nép történelmét, hagyományait, folklórját dolgozza fel. A Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök fémjelezte peresztrojka éveiben jött létre, a moszkvai Kisszínház Mihail Scsepkinről elnevezett színházi főiskoláján végzett növendékek alapították.


A Moszkva külső körgyűrűjén is túl, egy volt nemesi kúriában található színházban a néphagyományokon túl történelmi drámákat is gyakran visznek színre. A jelenlegi évadban mutatták be Sánta Ferenc Az ötödik pecsét című regényének színpadi változatát.

 

otodik pecset

 

Az Argumenti i Fakti című orosz napilapban cikk jelent meg az eseményről, amely szerint a magyar író regényének megfilmesítése nagyszabású kulturális eseménynek számított az 1970-es években Magyarországon. Fábri Zoltán filmjét 1976-ban mutatták be, a főszerepekben Latinovits Zoltánnal, Őze Lajossal, Márkus Lászlóval, Bencze Ferenccel és Horváth Sándorral.


Mihail Mizjukov, a moszkvai Történelmi-Néprajzi Színház művészeti vezetője alkalmazta színpadra ezt a nagyszabású lélektani művet,"valódi történelmi alapon nyugvó egzisztenciális magasságot kínálva a színháznak" - olvasható az orosz lapban.


A cikkíró végül megállapította: "Vannak idők egy társadalom életében, amikor lehetetlenné válik »semlegesen« létezni. Az ember magas erkölcsi mércével mérettetik meg. Az ötödik pecsét arra késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk ezen. Az előadás nézői a zárt színpadi térben egybeforrva közvetlen résztvevőivé válnak ennek a filozófiai vitának."

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása