A Tánc Világnapja - Gálaestet rendez a Nemzeti Táncszínház a Müpában

Április 29-én, a Tánc Világnapján díjátadó gálaünnepséget rendez a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége. A Müpában megrendezett eseményen a hazai táncélet neves alkotóitól is láthat produkciókat a közönség.

1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapja, április 29-e a tánc világnapja. A táncművészet legnagyobb ünnepén a Nemzeti Táncszínház és a Magyar Táncművészek Szövetsége már hosszú évek óta gálaestet rendez, amelynek keretében adják át a Szövetség szakmai díjait, valamint az Imre Zoltán-díjat, s a közönség reprezentatív válogatást láthat a 2013-ban díjazott művészek és alkotók produkcióiból.

 

Az esten a Nemzeti Táncszínház mellett a Budapest Táncszínház, a Duna Művészegyüttes, a Győri Balett, a Magyar Állami Népi Együttes, a Magyar Nemzeti Balett, a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett művészei is fellépnek.

 

tancvilagnap

 

A gálaest programja:

 

1. rész

 

1, Magyar Állami Népi Együttes: Álomidő – részlet / Úton

 

Zene: Nikola Parov
Koreográfus: Mihályi Gábor
Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes Tánckara
Szólót táncol: Aranyos Norina, Varga Péter
Szólót énekel: Herczku Ágnes

 

2, A kalóz - pas de deux

 

Zene: Adam
Koreográfus: Petipa
Táncolják: Balázsi Gergő Ármin és Földi Lea – a Magyar Táncművészeti Főiskola balettművész szakirány 9. évfolyamának hallgatói

 

3, Magyar verbunk


Zene: Pál István „Szalonna" vezetésével, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara
Koreográfus: Végső Miklós
Táncolja: Farkas Máté – a Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncművész szakirány végzős hallgatója

 

4, Egy emlék


Zene: montázs
Koreográfus: Pataky Klári
Táncolja: Sebők Cintia – a Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakközépiskola és Kollégium végzős növendéke

 

5, Budapest Táncszínház: Last Message – Hommage Vukán György


Zene: Vukán György
Koreográfus: Földi Béla
Táncolják: Sághy Alexandra és Ruzsom Mátyás

 

6, Pannon freskó – részlet


Zene: Nikola Parov
Koreográfus: Mihályi Gábor
Táncolja: Gera Anita

 

7, Bozsik Yvette Társulat: Orfeusz és Euridiké – részlet

 

Zene: Gluck
Koreográfus: Bozsik Yvette
Táncolják: Szent-Ivány Kinga és Vida Gábor

 

8, Duna Művészegyüttes: részletek a Tavaszi szél és a Fekete tó című előadásokból

 

Botoló és cigány táncok
Zeneszerzők: Dulai Zoltán és Szokolay Dongó Balázs
Koreográfus: Juhász Zsolt
Előadja: a Duna Művészegyüttes tánckara és a Göncöl Zenekar
Szólót táncol: Szabó Csaba és Gyulai Anikó

 

szünet

 

2. rész

 

1, Közép-Európa Táncszínház: Peregrinusok - részlet

 

Zene: Lajkó Félix és Ólafur Arnalds
Koreográfus: Kun Attila
Előadja: a Közép-Európa Táncszínház

 

2, Magyar Nemzeti Balett: Duett

 

Zene: Richard Wagner
Koreográfus: Wayne Eagling
Betanító balettmester: Solymosi Tamás
Táncolják: Felméry Lili és Apáti Bence

 

3, Győri Balett: Queen-balett - részlet / Invisible Man

 

Zene: Queen
Koreográfus: Ben van Cauwenbergh
Táncolja: Yudai Uematsu

 

4, Pécsi Balett: Hullámzó talaj – részlet


Zene: montázs
Koreográfus: Zachár Lóránd
Táncolják: Koncz Péter, Domoszlai Edit, Szabó Márton, Tuboly Szilárd

 

5, Szegedi Kortárs Balett: Stabat Mater – részlet

 

Zene: Arvo Pärt
Koreográfus: Juronics Tamás
Táncolják: Hajszán Kitti és Czár Gergely

 

6, Magyar Állami Népi Együttes: Magyar Rapszódia – részlet / Küküllő menti táncok

 

Zene: Pál István „Szalonna"
Koreográfus: Mihályi Gábor
Előadja: a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara

 

 

süti beállítások módosítása