Kálmán Imre műveiből rendeztek operettgálát Kijevben

Bayer Mihály kijevi magyar nagykövet kezdeményezésére rendeztek operettgálát április 24-én Kijevben, Kálmán Imre, az operett királya címmel, ahol ukrán művészek mellett a budapesti Operettszínház négy szólistája is fellépett.

FAM 6514

 

Az esemény napra pontosan 100 nappal azután valósult meg, hogy a nagykövet megkereste ötletével a Kijevi Nemzeti Akadémiai Operettszínház igazgatóját, Bogdan Sztrutinszkijt, aki örömmel mondott igent a közös projektre.

 

Az ukrán-magyar operettest előkészületei során, februárban a Kijevi Nemzeti Akadémiai Operettszínház képviselői Magyarországon jártak, és megnéztek néhány operettelőadást a Budapesti Operettszínházban. Ekkor született meg a koncepció is, vagyis hogy nem egy komplett darabot mutatnak be Ukrajnában, hanem egy gálát rendeznek Kálmán Imre születésének évfordulójára. Az estre az ukrán művészek mellett az Operettszínház négy szólistáját is meghívták.

 

„Régóta vágytunk egy hasonló, kulturális esemény szervezésére. Fontosnak tartjuk, hogy a két ország kapcsolatát ebbe az irányba is erősítsük, és úgy látjuk, hogy Ukrajnában igen nagy az érdeklődés Magyarország és a magyar kultúra iránt. Ez az igény pedig szerencsésen találkozott a kijevi Operettszínház azon törekvésével, hogy felvegye a kapcsolatot a Budapesti Operettszínházzal. Magyarország kijevi nagykövetsége segített abban, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön - így született meg a Kálmán Imre, az operett királya című gálaest" – mondta el a Színház.hu-nak Bayer Mihály.

 

FAM 6178

 

„Ukrajnában szeretik, értik az operettet, és gyakran játsszák is. És bár kiváló énekesekkel, táncosokkal és zenészekkel dolgoznak, az operett mégiscsak hungarikum, így a Kálmán-gála nagy sikerét az is befolyásolta, hogy a Budapesti Operettszínház szólistái is felléptek, akik úgy adták elő a dalokat, ahogy Magyarországon szokás. Ez nagy hatással volt a közönségre" - fogalmazott a nagykövet. Bayer Mihály arról is beszélt, hogy a kulturális élmény mellett a Kálmán-gála egy másik fontos üzenettel is bírt. „Mivel ez volt az első ilyen jellegű rendezvény, a csütörtök este ünnepélyes alkalom volt, ahol nem csak az operettet, de az országunkat is jobban megismerhette a közönség. Többek közt az ukrán kulturális miniszter is jelen volt az eseményen, aki szintén nagyon pozitívan szólt Magyarországról" – emelte ki a nagykövet, és hozzátette: igen fontosnak tartja, hogy az esemény nagy médianyilvánosságot kapott, hiszen a tudósítások nem csak arról szóltak, hogy a Budapesti Operettszínház milyen színvonalas produkcióval lépett fel a kijevi teátrumban, hanem arról is, hogy Magyarország és Ukrajna jó partnerek, és érdemes elmélyíteni a kapcsolatot a két ország között.

 

FAM 6231

 

A Kálmán Imre, az operett királya című gálán Lukács Anita, Gróf Gréta, Barkóczi Sándor és Kádár Szabolcs, a Budapesti Operettszínház művészei öt produkcióval léptek fel: Marica belépőjét, illetve a Hej cigány, a Te rongyos élet, a Szép város Kolozsvár és az Emlékszel még című dalokat hallhatta tőlük a közönség. Az Operettszínház színészei elmondták, hogy az ukrán kollégák - mind technikai, mind művészi szempontból - profi módon szervezték meg az eseményt. A színpadon hatalmas ledfal tette különlegessé a díszletet, a zenekar pedig a ledfal fölött foglalt helyet, ami még látványosabbá tette a színpadképet.

 

„A produkciók alatt vetítés ment a nyitható ledfalon, amire például kiírták a nevünket is, amikor színpadra léptünk" – mesélte Lukács Anita. Az eseményre Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is meghívást kapott, aki személyesen nem tudott megjelenni, viszont Mexikóból, videóüzenetben köszöntötte az édesapja emlékére rendezett est szervezőit, fellépőit és a közönséget. Az ukrán Operettszínház művészei Kálmán Imre egész munkásságát beleszőtték a műsorba, így kevésbé ismert műveiből is elhangzottak részletek, olyanok is, amelyeket soha nem játszottak még Ukrajnában. A Chicagói hercegnőből új hangszerelésben csendültek fel részletek a gálán, de elhagzottak a Tatárjárás, a Cirkuszhercegnő, illetve A bajadér című operettek dalai is, egy ismert ukrán zongoraművész pedig Kálmán-művekből összeállított egyéni produkcióval lépett fel.

 

FAM 6416

 

 Lukács Anita a Színház.hu-nak elmondta: nagy várakozással fogadtaták őket Kijevben, és szerencsére a feszült politikai helyzetből semmit sem érzékeltek. „Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, amire valamennyire számítottam is, hiszen a tavalyi Csárdáskirálynő-turnénkon is hasonló módon vártak minket ukrán vendéglátóink. Nem csak a szállás, az ellátás vagy a külön nekünk szervezett programok, de a kijevi színház művészeivel való közös munka is remek volt. A karmesterekkel is jól össze tudtunk dolgozni. Először különböző nyelveken ment a kommunikáció, de mivel itt sokan beszélnek jól angolul, végül ez lett a közös nyelv. A próbákon mindig előrevettek bennünket, mert nekünk kevesebb időnk volt ott, helyben felkészülni, de úgy gondolom, ez a pár nap bőven elég volt arra, hogy összeálljon a közös produkció".

 

FAM 6496

 

A gálaestet a Kijevi Nemzeti Akadémiai Operettszínház igazgatója, Bogdan Sztrutinszkij rendezte, a művészek és a kreatív stáb pedig hónapok óta készültek a műsorra. Lukács Anita szerint ez a felkészültség látszott is kijevi kollégáik produkcióján: látványos koreográfiák születtek, és a szólisták is kiemelkedőek voltak. „Látványos, profi rendezés volt. Nekem külön meglepetés volt, hogy a Marica belépőjéhez egy egész kórust kaptam magam mellé, így egy izgalmas szám született, hiszen az énekkar ukránul énekelt, én pedig magyarul. A Csárdáskirálynőből Edvin és Szilvia duettjével azért nekünk is sikerült meglepnünk a közönséget, amikor ukránul adtuk elő Barkóczi Sanyival a dalunkat felvezető prózai részt."

 

FAM 6524

 

Lukács Anita kiemelte a profi színpadtechnikát is, amivel az ukrán teátrum a gálára készült, illetve hogy a helyi közönség mennyire szereti és ismeri az operettet. A művésznő szerint az ukrán emberek a jelenlegi, feszült belpolitikai helyzetben nagyon vágynak arra, hogy szórakozzanak, hogy örömhöz jussanak, a csütörtöki gála pedig jó alkalom volt erre. Az esemény emellett az ukrán-magyar kulturális kapcsolatot, illetve a két színház közti együttműködést is erősítette. „Hatalmas sajtóérdeklődés övezte a produkciót, több interjút is adtunk, az ukrán kollégáktól pedig úgy váltunk el, hogy reményeink szerint további közös munkákra kerül majd sor" - mondta Lukács Anita.

 

operett gála kijev

 

A Kijevi Nemzeti Akadémiai Operettszínház és a Budapesti Operettszínház közös tervei közt egy koprodukciós előadás szerepel, amelyet Kijevben mutatnának be, ukrán művészekkel és magyar kreatív stábbal. A két színház együttműködését pedig a Kijevi Magyar Nagykövetség továbbra is igyekszik segíteni.

 

Kodova Michaela, Színház.hu

 

süti beállítások módosítása