A Tánc Világnapja - Nyitott kapukkal vár a Háromszék

Nyílt nappal ünnepli a tánc világnapját a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes április 29-én. Nyilvános próbák, fotókiállítás, filmvetítés és több meglepetés várja az érdeklődőket 9 és 15 óra között az Új Stúdióban.

 

Nyílt nap

 

A Tánc Világnapja alkalmából április 29-én, kedden nyitott kapukkal várja a néptánc és táncművészet iránt érdeklődőket a Háromszék Táncegyüttes. A látogatók 9 és 15 óra között betekinthetnek A tékozló fiú, a Gábor Áron és a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadások felújító próbáiba, az előcsarnokban pedig fotókiállítás, filmvetítés és egyéb meglepetések várják az érdeklődőket.

 

A nemzetközi világnap alkalmából a szervezők az együttes 24 éves munkásságának legsikeresebb pillanatait kívánják a látogatók elé tárni, akik között a nap végén több meghívót is kisorsolnak a legközelebbi előadásokra.

 

IMG 2101 haromszek tancegyuttes bemutato ket kezem forgatta vargyasi

 

Szent György-napi programok

 

A városnapok programjában két előadás is megtekinthető lesz. Május 1-jén, csütörtökön a Gábor Áron című táncdrámát (rendező-koreográfus Orza Calin) mutatják be a Tamási Áron Színház nagytermében. Felhívják a nézők figyelmét, hogy objektív okok miatt a korábban meghirdetett 18 óra helyett 17 órától játsszák az előadást. Május 3-án A banda című előadás (rendező-koreográfus: Könczei Árpád) tekinthető meg 18.30-tól az Új Stúdióban. Az előadásokra helyet foglalni, jegyet váltani a városi szervezőirodában lehet.

 

A hagyományos Szent György-napi táncházra május 3-án, szombaton 20 órától kerül sor a Tamási Áron Színház előcsarnokában. Ünnepi meghívottként a Magyarpalatkai banda húzza a talpalávalót, a jó hangulatról továbbá a Heveder zenekar és a Folker együttes gondoskodik.

 

Forrás: Háromszék Táncegyüttes

 

süti beállítások módosítása