Elhunyt Bokor Péter rendező

A Kolozsvári Állami Magyar Színház közleménye.

 

Elhunyt Bokor Péter rendező (1940. május 24. – 2014. április 26.)

 

Bokor Peter

 

Bokor Péter rendező, író, egyetemi tanár 1940-ben született Kolozsváron. 1970-ben végezte a bukaresti Színház- és Filmművészeti Akadémia filmrendező szakát, ahol olyan kiemelkedő személyiségekkel dolgozott együtt, mint Dan Piţa és Mircea Veroiu. 1970-1977 közt a román televízió közreműködésével több produkciót is jegyzett: George Călinescu: XIX. Lajos, D.R. Popescu: A kerti törpe, Deák Tamás: Hilarius, Cervantes: A búsképű lovag. 1978-tól a kanadai Edmontonba költözött, ahol tíz évig az edmontoni Francia Színház művészeti igazgatójaként, valamint egyetemi tanárként és vendégrendezőként tevékenykedett. 1989-től két évig az ausztráliai Canberrában élt, ahol több előadást rendezett, valamint színházelméletet tanított az Ausztráliai Nemzeti Egyetemen.


Mintegy 60 adaptációt készített A. Miller, D. Wasserman, D. Mamet, A. R. Gurney, R. Bolt, J. Goldman, Ken Ludwig, Milan Kundera, P. Shaffer, M. Frayn, Alan Bennett, Terrence MCNally, Michel Tremblay és mások műveiből.


Négy kontinensen, több nyelven több, mint százötven előadást rendezett, számos szövegkönyvet írt. 1991 óta gyakran rendezett Romániában is, főként Bukarestben, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Craiován és Brassóban. Emlékezetes hazai előadásai: Milan Kundera Jacques és a gazdája, bukaresti Kis Színház, Steve Gooch: Női szállítmány, bukaresti Komédia Színház, Robert David Mac Donald: Éva és Klára: Két híres nő, Borgesson-Long- Singer: S.Ö.R. (Shakespeare összes röviden) Tolsztoj: Háború és béke – a bukaresti Nottara Színházban, Graham Greene: Utazások a nagynénémmel, James Goldman: Az oroszlán télen – a Bukaresti Nemzeti Színházban.


A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatával három alkalommal dolgozott együtt, 2000-ben Timberlake Wertenbaker Kinek kell a színház? című darabját, 2006-ban a Botrány az operában című nagysikerű előadást, 2008-ban pedig Michael Frayn Még egyszer hátulról című komédiáját rendezte.


Pihenése legyen csendes!

Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház

 

 

süti beállítások módosítása