Mi hagyományos és mi kortárs? - A Nemzeti Művész Klub beszélgetésén elhangzottakról

A Hotel Nemzeti Budapest által alapított Nemzeti Művész Klub beszélgetéssorozatában ezúttal Bodrogi Gyula, Bagi Iván, Faragó András és Szamódy Zsolt Olaf fejtette ki a véleményét a hagyományos és a kortárs művészet mibenlétéről, illetve a régi és a mai színházi kultúra különbségeiről.

Decemberben szervezett először háttérbeszélgetést a Hotel Nemzeti Budapest által alapított Nemzeti Művész Klub. A szálloda üzemeltetői a hotel rendkívül gazdag történelmét, kultúrához való kötődését megtartva szeretne Budapest művészeti szellemiségéből ízelítőt adni, ennek jegyében alapították meg a Nemzeti Művész Klubot. A klub találkozóinak célja, hogy a művészeknek alkalmuk legyen a közös véleményformálásra.

A jelenleg 23 tagot számláló klub tagjai közül az áprilisi, második beszélgetésen részt vett Bodrogi Gyula, a Nemzeti Színésze, Faragó András színművész, Bagi Iván humorista és Szamódy Zsolt Olaf fotóművész. A különböző művészeti ágakból érkező alkotók célja nem az volt, hogy közös nevezőre jussanak, vagy éppen a kortárs vagy hagyományos művészetek mellett tegyék le a voksukat, inkább gondolatébresztőnek szánták az alkalmat.

A beszélgetés egy egyszerűnek tűnő, ámde annál nehezebbnek bizonyuló kérdéssel indult – vajon be lehet-e pontosan határolni azt, hogy mi a "kortárs" és mi számít "hagyományosnak". Bodrogi Gyula szerint a "kortárs" általában valami szokatlantól eltérő és modern dolgot takar. Szamódy Zsolt Olaf az egyes művészeti ágak alapjait érti hagyományos művészet alatt, és szerinte egy kortárs művészeti alkotás akkor lesz igazán értékes, ha az alkotója már elsajátította ezeket az alapokat. Mint mondta, a kortárs törekvések számára azt jelentik, hogy az adott művész valami újat szeretne létrehozni.

Faragó András a "hagyományos" színház alatt a hagyományos, tradicionális jelmezekben, háttérrel és szöveggel előadott előadásokat érti, és szerinte van egy új, modern szemlélet, amelynek jellemzője lehet például, hogy a ruhák puritánok, nincs díszlet, és csak az előadásmód számít – ő ezt nevezi "kortársnak". Bagi Iván humoristaként az egyes tradicionális irányvonalakat, például a Sas József-féle kabarét a stand-uppal állította szembe, mint a "hagyományos" és "kortárs" példáit.

A beszélgetésen szóba került a színházi élet megváltozása is. Faragó András napjainkban leginkább azt hiányolja, hogy mostanában a korábbihoz képest kevésbé lehet bekategorizálni az egyes színházak stílusát, a nézők nehezen tudják előre kiszámítani, hogy milyen színdarabokat látogatnak meg, eltűntek az egyes színházak arculatai. Bagi Iván ezzel szemben úgy fogalmazott: nem érez összemosódást, ma is tudni lehet például, hogy a Madách Színházban látványos musicaleket adnak elő, vagy ugyanígy például az Operett is elég egyértelműen kommunikál. Bodrogi Gyula szerint a mai színház hiányossága leginkább abban mutatkozik meg, hogy korábban egy-egy darab az egyes színészekre íródott, vagy az ő személyükre vártak ahhoz, hogy bemutassák, ma viszont a művészeket személyiségüktől függetlenül választják ki egy-egy szerepre, és leginkább az számít, mennyire ismertek. Egy másik kritika, amelyet a Nemzet Színésze fogalmazott meg a mai színházzal szemben, hogy nem a kereslet alapján játsszák gyakrabban vagy ritkábban az egyes darabokat, így ugyanolyan látogatottsággal futnak a népszerű és a kevésbé népszerű előadások, ez pedig félrevezetheti a nézőket.

A harmadik kérdést a beszélgetés egy nézője vetette fel: arra volt kíváncsi, hogy a művészek hogyan élik meg a színházi öltözködési kultúra megváltozását, vagyis hogy a nézők gyakran hétköznapi öltözékben lépnek be a színházba, szemben azzal, hogy korábban elvárás volt az alkalmi ruhában való megjelenés. Faragó András szerint a nézők ezzel nem adják meg a tiszteletet a színháznak, pedig egy előadásnak, kiállításnak vagy más művészeti eseménynek az alkotók és a nézők számára is ünnepnek kéne lennie. Ezzel minden résztvevő egyetértett.

Bár a kérdésre, hogy mi számít kortársnak vagy hagyományosnak, illetve hogy melyik jobb vagy rosszabb a másiknál, nem született egyöntetű válasz, egy konklúziót sikerült levonni, amelyet Szamódy Zsolt Olaf fogalmazott meg:„Gyakorlatilag mindegy, hogy az egyes művészek alkotása kortárs vagy hagyományos, a lényeg, hogy a pici plusz, a szikra legyen meg, mert akkor átmegy az alkotás másoknak is." 

Forrás: Nemzeti Művész Klub