L é p é s I d ő - Minimalista tánc-metál a Jurányiban

A Svung Táncestek keretében május 4-én a Body Lotion co-dance: L é p é s I d ő című előadása kerül bemutatásra a Jurányi Inkubátorházban.

A Body Lotion co-dance formációt két magyar táncosnő alkotja: Arany Virág és Hadi Júlia, akik 2009-ben kezdtek el együtt dolgozni, és az elmúlt két évben nemzetközi koprodukciókban vettek részt. Előadásaikat több külföldi fesztiválon játszották: Belgiumban, Franciaországban és Spanyolországban. Tavaly decemberben Brüsszelben kaptak lehetőséget egy új táncdarab létrehozására, melynek próbái Budapesten és Berlinben folytatódtak.


A L é p é s I d ő című új előadás egy konceptuális darab, az idő múlását, a változás érzetét, témáját feszegeti. Az alkotók elhagyták a korábbi munkáikra jellemző multimedialitást - ebben az előadásban inkább a részletek, a finom mozdulatok a lényegesek. A darab központi kérdése a változás, melyet aprólékos gonddal, filozófiai szemlélettel elemeznek az alkotók. Az előadás után egy beszélgetésre is invitálják nézőiket, melyet Kulcsár Enikő moderál.

 

lepesido

 

„Az előadás a változást próbálja tetten érni egy folyamatban, az állandóság és az átalakulás határát keresi. Van-e a változásnak megragadható pillanata? Vagy csak az eredményt vesszük észre, mikor már valami más lett? A darab lehetőséget ad, hogy mindannyian megtapasztaljuk viszonyunkat az időhöz, mozgáshoz, a változáshoz." - mondta Hadi Júlia a darabról.

 

„Két lány összekapaszkodva szeli a teret, végtelen nyolcasokat rónak térbe és időbe. Magasröptű kinyilatkoztatásoktól, hatalmas poénoktól és látványos tragédiáktól mentesen. Semmi csillogás vagy flanc. Egyszerűen. Látszólag. De engedd csak be őket, és mélyre visznek. Benne van minden..." - Fülöp László, táncos, koreográfus ajánlásának részlete, aki márciusban szintén a SVUNG Táncestek keretében mutatta be a there's an elephant in every room... című táncelőadását.

 

 

Body Lotion co-dance / Arany Virág - Hadi Júlia


SVUNG Táncestek – L É P É S I D Ő


Alkotók, előadók: Arany Virág, Hadi Júlia
Zene: Sőrés Zsolt
Fény: Pete Orsolya
Produkciós partner: Katlan Csoport

 

Bemutató 2014. május 4. 20.00 JURÁNYI Produkciós Közösségi Inkubátorház


Támogatók: Life Long Burning, Nemzeti Kulturális Alap, EMMI, Műhely Alapítvány, Sín Kulturális Központ, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

 

süti beállítások módosítása