Kezdődik az ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé Kaposváron

Május 5-én, hétfőn kezdődik a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, melyen csaknem félszáz előadást láthatnak az érdeklődők.

 Az ország legnagyobb, immár hetedik alkalommal megrendezett gyermek- és ifjúsági színházi fesztiválján összesen 46 előadásból válogathat a közönség. Az előadásokat korcsoportok szerinti bontásban állították össze, a határon túli társulatok külön válogatásban - a Fókusz programban - mutatkoznak be. A helyszínek a Csiky Gergely Színház, a Szivárvány Kultúrpalota és az Együd Árpád Kulturális Központ lesznek, további 32 előadást pedig kint a Fő utcán, illetve az  utca üzleteiben és kirakataiban láthatnak az érdeklődők.

 

Az elmúlt két év legjobb produkciói számára bemutatkozási lehetőségét nyújtó rendezvény célja segíteni a gyerek- és ifjúsági előadások színvonalának emelését, a legjobb alkotók és társulatok megismerését, megbecsülését. Andai Kati válogató közel 100 előadás megnézése után választotta ki a 23 legjobbat, amelyek bekerülhettek a versenyprogramba.

 

biennale

Kép az esemény sajtótájékoztatójáról: Rátóti Zoltán, a Csiky Gergely Színház igazgatója, 

Vidovszky György, az ASSITEJ elnökségének tagja, Szita Károly polgármester és Pályi János,

a FŐ-UTCA-SZÍNHÁZ szabadtéri programjainak főszervezője

 

A magyar társulatok közül a fővárosi Kolibri Színház, az Örkény Színház, a Pesti Magyar Színház, a Budapest Bábszínház, a Bárka Színház, a Stúdió K és a Szkéné előadásait láthatja a közönség, a vidéki városok közül Kecskemétről, Veszprémből, Győrből, Nyíregyházáról, Dunaújvárosból, Zalaegerszegről, Tatabányáról, Szegedről és Békéscsabáról érkeznek produkciók a somogyi megyeszékhelyre.


A függetlenek közül ott lesz többek között a Káva Kulturális Műhely, a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ, a Szputnyik Hajózási Társaság, a Manna Kulturális Egyesület, a Zsámbéki Színházi Bázis, a Nézőművészeti KFT és a K.V. Társulat.


A határon túlról hoz előadást a beregszászi Magyar Drámai Színház, a bolognai La Barracca, a tel-avivi The Key Theatre, a zárai (Zadar) Puppet Theatre, a berlini Grips, a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és a szatmárnémeti Brighella Bábtagozat.


A kaposvári rendezvény programjában ugyanúgy megtalálhatók a nagyszínházi előadások, mint a kamara-, tánc- és bábszínházi produkciók.


A fesztivál kísérőrendezvényei között felolvasóestek, mesterkurzus, workshopok, szakmai viták szerepelnek. A Kaposvári Egyetemen színházi nevelési konferenciát rendeznek NeCsakNézz címmel, melyen a műfaj neves hazai és külföldi képviselői – többek között Lutz Hübner drámaíró, a német ifjúsági dráma és színház jeles alakja – is részt vesznek. A drámaíró Böcsület című darabjából pedig művészeti szakos hallgatók hoznak létre felolvasószínházi előadást.

 

Az idén első alkalommal szerveznek szakmai programot fiatal színházalkotók számára NeXt GeneRation címmel, amely fiatal hazai és határon túli magyar művészeknek nyújt bemutatkozási lehetőséget.

 

Ezen kívül szabadtéri előadásokkal, kézműves foglalkozásokkal, játékos programokkal is várják az érdeklődőket. Pályi János, a FŐ-UTCA-SZÍNHÁZ szabadtéri programjainak főszervezője elmondta: hétfőtől szombatig minden délután és este koncertek, táncházak várják a kicsiket és nagyokat, olyan előadók lépnek majd fel, mint Palya Bea, Szalóki Ági, Bognár Szilvia vagy a 30 éves Makám együttes, lesz táncház, bábszínház, utcaszínház, kirakatszínház, és a programok között a rajzfilmstúdió és díjnyertes gyerekkönyv-illusztrátorok alkotásaiból készült kiállítás is szerepel.


Az ASSITEJ Magyar Központja a társszervező Csiky Gergely Színházzal közösen 2002 óta kétévente rendezi meg a Gyermek- és Ifjúsági Színházak Biennáléját. A versenyprogramban szereplő előadásokat szakmai zsűri értékeli, a legjobbnak ítélt produkciókat az ASSITEJ Magyar Központ Üveghegy díjával jutalmazzák.

 

 

Forrás: MTI, ASSITEJ

 

süti beállítások módosítása