Május 14-én búcsúztatják Komlóssy Erzsébetet

Május 14-én, szerdán 14 órakor tartják Komlóssy Erzsébet operaénekes búcsúztatását a Magyar Állami Operaház aulájában, ahonnan utolsó útjára kísérik a Farkasréti temetőbe - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-t.


Az életének 81. évében, április 22-én elhunyt Komlóssy Erzsébetet, a Magyar Állami Operaház örökös tagját az Emmi saját halottjának tekinti.


Komlóssy Erzsébet Salgótarjánban született 1933-ban. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végzett zenei tanulmányok után az Operettszínház kórusában debütált énekesként, ez az intézmény lett első munkahelye is. Színpadra először Szegeden lépett Kodály Zoltán Székelyfonó című daljátékának Háziasszonyaként; 1955-ben a Tisza-parti város nemzeti színháza társulatának lett a tagja.

 

komlossy erzsebet

 

Huszonhárom évesen beugróként debütált a budapesti Operaházban, Verdi Az álarcosbál című operájában. Ezt követte az Anyegin Csajkovszkij-féle operaváltozatának Olga-szerepe, majd hamarosan szerződést ajánlottak neki az intézménynél.


A Magyar Állami Operaház magánénekeseként elénekelte szinte az összes jelentős mezzoszoprán szerepet. A 60-as, 70-es években vált igazán "sztárrá", hangját külföldön is csodálták, fellépett többek között Berlinben, Rómában és Londonban. 1969-ben Rómában Az álarcosbál felvételén Montserrat Caballé volt a partnere, Verdi művét Bruno Bartoletti dirigálta. A hetvenes években a nagy olasz tenorral, Mario Del Monacóval énekelt együtt Budapesten Saint-Saens Sámson és Delila című operájában.


Magyar szerzők műveinek előadásában is jeleskedett: 1968-ban vele készült Kodály Zoltán Háry János című daljátékának első nemzetközi minőségű lemezfelvétele, 1974-ben pedig Erkel Ferenc Bánk bán című operájának televíziós változatában Gertrúd királynét alakította mély átéléssel.


Komlóssy Erzsébet 1988-tól volt az Operaház énekmestere, 1991-től örökös tagja. 1964-ben kapta meg a Liszt Ferenc-díjat, három évvel később a Székely Mihály-emlékplakettet. 1975-ben Kossuth-díjat vehetett át, 1982-ben érdemes művész lett, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. 2003-ban a Magyar Állami Operaház mesterművésze díjban részesült, 2007-ben a közönség szavazatai alapján a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása