Máté Gábor politikust alakít a Terápia második évadában

AZ HBO Terápia című sorozatának folytatásában a pszichoterapeutát alakító Mácsai Pál díványán új kliensek jelennek meg: mások mellett Máté Gábor és Péterfy Bori is szerepet kapott az októbertől képernyőre kerülő új évadban.

A Terápia az izraeli Be Tipul című sorozat nyomán született. 2008-ban Gabriel Byrne-nal a főszerepben az HBO elkészítette a széria amerikai változatát, amely Emmy- és Golden Globe-díjat is kapott. A sorozatnak cseh, román és lengyel adaptációja is készült, a magyar verzió első évada 2012-ben került adásba.


A sorozat főhőse Dargay András (Mácsai Pál) pszichológus, aki a hét négy napján fogadja a hozzá terápiára érkező pácienseket, péntekenként azonban saját szakmai és magánéletét próbálja rendbe tenni egykori tanára (Csákányi Eszter) segítségével.


A keddi sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az új évadban a nézők mélyebb betekintést kapnak a főhős életébe, emellett a 78 nap alatt tavaly nyáron és ősszel leforgatott produkció epizódjaiban új szereplőkkel és új helyszínekkel találkozhatnak. A második évad megértéséhez ugyanakkor nincs szükség az eddig bemutatott negyven epizód ismeretére.

 

terapia 2

Fotó: HBO


Míg az első évad lényegében az izraeli sorozat adaptációja volt, a második évad forgatókönyvének megírásakor a Tasnádi István vezette írócsapat már arra támaszkodott, hogy a nézők által megismert szereplők elkezdtek önálló életre kelni.


Az új évadban az ismert színészek mellett ismét lehetőséget kaptak fiatal tehetségek is. Mácsai Pálhoz, Csákányi Eszterhez, Für Anikóhoz, Szamosi Zsófiához és Nagy Zsolthoz idén Máté Gábor, Péterfy Bori, Kurta Niké, Kováts Adél és Surányi Áron csatlakozott.


Az újabb 35 epizód főszerepéről Mácsai Pál elmondta, hogy nagy ajándéknak, jó szerepnek tartja azt. A szerep által megkövetelt koncentráltság és összpontosítás a színpadi és rendezői munkájában is segíti - fűzte hozzá. A színész arról is beszélt, hogy nem áll tőle távol a pszichológus figurája, az elemző, pszichologizáló hajlam rá is jellemző, már felnőtt fejjel egy ideig maga is hallgatott pszichológiát az egyetemen.


Az új páciensek között van Máté Gábor, aki politikust játszik. "Nem a pártállása a lényeg, fontos volt, hogy ne erre kerüljön a hangsúly, hanem a rendszerváltozást megélt emberről szóljon" - mondta el a színész. A stúdiófelvételekkel kapcsolatban megjegyezte: meglepte, hogy szinte sötétségben, a számára megszokott stúdiólámpák fénye nélkül forgattak, ezzel az új technológiával azonban mégis élvezhető, magas minőségű képek születtek.

 


Péterfy Bori gazdag ügyvédnőt alakít a sorozatban. "Orsolya elég szörnyű nő, de azért lehet szeretni" - mesélte. A színésznő úgy vélte, hogy a Terápia azért izgalmas, mert "olyan mélységig láthatunk bele egy emberbe, ahogy nem szoktunk". Orsolya is összetett személyiség, kívülről harciasnak látszik, de sebezhető, és a terápia során "nyomasztó dolgok derülnek ki róla" - vélekedett.


Szintén új pácienst, egy zárkózott fiatal lányt játszik Kurta Niké. A színésznő szerint az átlala alakított Virág kizárja az embereket az életéből, és egyedül a pszichológus előtt képes megnyílni, mert úgy érzi, hozzá nincs köze.


"A lényegen, a formátumon nem akartunk változtatni, de gazdagabbá akartuk tenni a sorozatot" - mondta el Enyedi Ildikó. A rendező úgy vélte nyugalom, figyelem, koncentráltság jellemezte a munkát. A forgatás körülményeiről is elismerően szólt megemlítve, hogy Magyarországon egyedülálló technikát próbálhattak ki a stúdióban.

 

A sorozat új évadának három rendezője közül Nagypál Orsolya az ügyvédnő történetszálát gombolyította, Gigor Attila pedig a rendezés mellett a forgatókönyvírásban is részt vett.


A Terápia második évadát októbertől sugározza az HBO.

 

Forrás: MTI

 

 

süti beállítások módosítása