Operett az operák közt – A víg özvegy az Operafesztivál programján

Különleges produkcióval lepi meg a Bartók Plusz idén az Operafesztivál közönségét: Vizin Viktória nemzetközi hírű operaénekes Lehár Ferenc nagyoperettjében, A víg özvegyben látható és hallható június 17-én a miskolci Nagyszínházban.

operafesztivál vizinCarnegieHall2

 

A víg özvegy című operett csak első hallásra tűnik merész választásnak a Bartók Plusz szervezőitől, hiszen Lehár Ferenc művét a világ számos operaszínpadain előszeretettel játsszák. A New York-i Metropolitanben például a jövő évadban tűzi műsorára, az operett főszerepét Renée Fleming énekli.

 

Miskolcon az Operafesztiválon az operett és az opera a szereplők révén egyesül, hiszen A víg özvegy címszerepében a Covent Gardenben, a Carnegie Hallban, és a New York-i Metropolitanben is szereplő Vizin Viktória lép színpadra Glavari Hannaként – egyelőre egyetlen alkalommal.

 

operafesztival-2014-miskolc
Carmenből Hanna

 

Vizin Viktória eredtileg prózai színésznőnek készült készült, ám Medgyesi Marika, aki a „Szép beszéd és helyzetgyakorlat" tanára volt, kezdetben a jövő operettprimadonnáját látta benne. Végül mégis az ő tanácsára fordult az opera felé.


A tanári tanács nagyon jónak bizonyult, hiszen Vizin Viktória mezzoszopránként nemzetközi karriert futott be, világszerte főszerepek sorát énekeli a legelismertebb operaházakban. A művésznőt láthatta és hallhatt már a Bécsi Staatsoper, a londoni Covent Garden, a chicagói és a Los Angeles-i Opera, a Carnegie Hall, valamint a New York-i Metropolitan közönsége is a Távol-Keletre is egyre gyakrabban hívják vendégszerepelni.

 

A Miskolci Operafesztivál honlapján az olvasható, hogy Vizin Viktória egyszer az „örök Carmenként" aposztrofálta magát, hisz már túl van 100. előadásán is ebben a szerepben. Interjúiban pedig azt vallja, két otthona van: Chicago és Kecskemét. „Az érzelmi indíttatásaim azt diktálják, hogy évadonként legalább egyszer megjelenjek Magyarországon" – nyilatkozta egy komolyzenei magazinnak. Idén ezek szerint a hazai közönség a Miskolci Operafesztiválon találkozhat a művésznővel.

 

operafesztivál vizin

 

A víg özvegyről

 

Lehár operettjét, A víg özvegyet Bécsben a Theater an der Wienerben mutatták be 1905. december 30-án. A Budapesti bemutató 1906-ban volt a Magyar Színházban, Küry Klárával a címszerepben. A Henn Meilhac 1861-es vígjátéka alapján Victor Léon és Leo Stein által írt librettóhoz szerezte a zenét Lehár Ferenc. A víg özvegyet több mint száz éve előszeretettel tűzik műsorukra a magyar és a külföldi színházak egyaránt, és több zenés film is készült Lehár művéből.


Az 1920-as évek Párizsában játszódó történet szerint , egy kis ország, Ponteverdo nagy bajban van: egy hajszál választja el az államcsődtől. Megmentője csak egyik vagyonos állampolgára a mesésen gazdag özvegy Glavari Hanna lehet, akinek az ország franciaországi diplomatái már keresik is az ideális „hazai" férjet, hogy így próbálják hazacsábítani vagyonával együtt. A kerítők viszont nem tudnak egy apróságról, miszerint az első számú vőlegény-jelölt Danilovics Danilo és Hanna már régóta ismerik egymást, ám kapcsolatuk korán sem felhőtlen...

 

Forrás: operafesztival.hu

Fotók: viktoriavizi.com

 

süti beállítások módosítása