A közönség is díjazta A nagy füzetet - Kiosztották A Tánc Fesztiválja elismeréseit

A Forte Társulat és a Szkéné Színház közös produkciója, A nagy füzet című előadás kapta a Jancsó Miklós-díjat és a közönségdíjat is a szombaton lezárult A Tánc Fesztiválján.

tancfeszt

 

Az idei fesztiválon a közönségdíj mellett a zsűri összesen 6 díjat ítélt oda.

 

Az Összművészeti díjat Fehér Ferenc vehette át Morgan és Freeman című előadásáért.

 

Az ítészek három előadói díjat is kiosztottak. Katonka Zoltán (Badora Társulat) a Hoffmann meséi című előadásban, Jenna Jalonen (Duda Éva Társula) a Willany Leó együttesben és az After című darabban, míg Lázár Eszter a Body Building és Body Studies előadásban nyújtott alakításáért vehette át az értékes díjat.


A zsűri különdíját a Kortárs táncimprovizációk élő zenével című produkcióért a Willany Leó együttes kapta.

 

Az elismeréseket és jutalmakat Porga Gyula polgármester adta át, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Veszprémnek szüksége van erre a fesztiválra és köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a nehéz anyagi körülmények ellenére több mint másfél évtizede életben tartják a találkozót.

 

 

A táncművészeti fesztiválokra kiírt pályázati összegek nem érik el a kulturális fesztiválokra fordítható források négy százalékát, érzékeltette a művészeti ág nehéz helyzetét Krámer György fesztiváligazgató, aki a jövővel kapcsolatban megjegyezte, terveik szerint 2015 májusának utolsó hetében újra Veszprémben köszönthetik a kortárs táncművészet legjobbjait.

 

 

 

Forrás: Színház.hu, veol.hu

süti beállítások módosítása